ingyenes webstatisztika

Tőzsdezárás – Elemzők: általános korrekció zajlott a magyar piacon

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 379,27 pontos, 1,24 százalékos csökkenéssel, 30 122,88 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 9,1 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője az MTI-nek elmondta: alacsony-közepes forgalom mellett zajlott hétfőn a BÉT-en az általános korrekció. Úgy vélte, a BUX 1,24 százalékos csökkenése “egészséges korrekciónak” tudható be. Hozzátette: eladói nyomás uralkodott a részvénypiacon és a vezető részvényeknél is.
Sándor Dávid, a KBC Equitas vezető elemzője az M1 aktuális csatornán kifejtette: a nemzetközi folyamatokhoz képest enyhén alulteljesített a BUX. Mindez az elemző szerint azzal magyarázható, hogy az olaj árfolyama több mint 1 százalékot esett, ami pedig több magyar vezető részvényre, például a Mol árfolyamára is hatással van.
Az OTP-részvények a pénteki nagy emelkedésük után a hétfői kereskedési napon korrigáltak – mondta.
Sándor Dávid szerint a vezető részvények közül még a Richter teljesített a legjobban.
A Mol 310 forinttal, 1,67 százalékkal 18 210 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 1,71 százalékkal 8050 forintra esett, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,62 százalékkal 480 forintra gyengült, forgalma 751,7 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 36 forinttal, 0,59 százalékkal 6020 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 1879,23 ponton zárt hétfőn, ez 4,67 pontos, 0,25 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top