ingyenes webstatisztika

Tőzsdezárás: az OTP húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 134,56 pontos, 0,37 százalékos csökkenéssel, 35 758,06 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 13,2 milliárd forint volt, a vezető részvények közül az OTP több mint 4 százalékot esett és gyengült a Telekom is, míg a Mol és a Richter erősödni tudott az előző napi záráshoz képest.
Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1 aktuális csatornán elmondta: főleg az OTP húzta le a BUX teljesítményét, a bankpapír árfolyama 9850 forinton is járt napközben, zárásra azonban visszaemelkedett 10 ezer forintra. Hozzátette: ebből az osztalékszelvény lekerülése 2 százalékot jelent, az OTP ugyanis pénteken már osztalékszelvény nélkül forgott. A többi vezető részvény nem szerepelt rosszul – jegyezte meg.

Az üzletkötő kifejtette: az utóbbi hetekben elkezdett emelkedni a kamatszint az Egyesült Államokban, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve folyamatosan emeli a kamatokat, ami már meglátszik a tízéves és a rövidebb futamidejű állampapírokban. A növekvő amerikai kamatok a fejlődő piacokról – köztük a magyarról – elszívják a befektetők pénzét, igaz egyelőre minimálisan. Mindez részvény- és kötvényáresésben nyilvánul meg. A török események, a líra esése csak “pont az i-re”, aminek hatására automatikusan adják a befektetők a fejlődő piaci devizákat is – tette hozzá.
A Mol 30 forinttal, 1,16 százalékkal 2624 forintra erősödött, 2,0 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 430 forinttal, 4,12 százalékkal 10 000 forintra esett, forgalmuk 7,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,24 százalékkal 417 forintra gyengült, forgalma 246,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,47 százalékkal 5325 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 4101,25 ponton zárt pénteken, ez 30,79 pontos, 0,75 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top