ingyenes webstatisztika

Tőzsdezárás – Az OTP adta a BUX erejét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 348,30 pontos, 0,88 százalékos emelkedéssel, 39 753,49 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt, a vezető részvények ára a Richter kivételével emelkedett az előző napi záráshoz képest.
Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi parketten is emelkedés volt látható. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy mind a kínai, mind az európai piacról pozitív makroadatok jöttek, ami csökkentette a növekedéssel kapcsolatos félelmeket. A hongkongi tüntetésekkel összefüggésben is jöttek pozitív hírek, ami mérsékelte az aggodalmakat: a hongkongi kormányzó szerdán visszavonta a heves társadalmi ellenállást kiváltó kiadatási törvénytervezetet. A keddi gyengélkedést követően így visszapattanás rajzolódik ki a piacokon. A budapesti tőzsdén visszafogottabb az emelkedés, a legerősebb szereplő az OTP volt, a bankpapír adta a BUX erejét – mondta az elemző.

A Mol 6 forinttal, 0,21 százalékkal 2880 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 270 forinttal, 2,25 százalékkal 12 260 forintra nőtt, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,24 százalékkal 424 forintra emelkedett, forgalma 51,7 millió forint volt.
A Richter-papírok 12 forinttal, 0,24 százalékkal 4956 forintra gyengültek, forgalmuk 998,4 millió forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4224,75 ponton zárt szerdán, ez 11,42 pontos, 0,27 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.(MTI)

640x40_feher
640x40_feher
Scroll To Top