ingyenes webstatisztika

Tőzsdezárás: Alig csökkenő forgalom mellett enyhén emelkedett a BUX a héten

Enyhén emelkedtek a részvényárak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elmúlt héten, a forgalom pedig alig észrevehetően, 800 millió forinttal csökkent az előző héthez képest.

A tőzsde részvényindexe, a BUX egy hét alatt 0,51 százalékkal 97,1 ponttal emelkedett, pénteken záráskor 19 065,33 ponton állt. A heti forgalom 49 milliárd forintra esett az előző heti 49,8 milliárd forinthoz képest.
Hétfő délelőtt nagy forgalom mellett jelentős árfolyam-emelkedés volt a BÉT-en, amely leginkább az OTP-nek volt köszönhető. Az amerikai nyitás elrontotta a hangulatot, de még így is több mint 300 ponttal volt pluszban a BUX az előző heti záráshoz képest.
Kedden tovább emelkedett a forgalom, 13,1 milliárd forinttal beállította a heti csúcsot. A BUX ugyanakkor 170 pontot esett. Az OTP árfolyamára negatívan hatott a Kúriának a Kásler kontra OTP perben hozott keddi döntése, így a bankpapír árfolyama száz forintot esett.
Szerdán csökkent a forgalom, esett a BUX is. A vezető részvények – az erősödő Magyar Telekom kivételével – gyengültek az előző napi záráshoz képest. A legaktívabb részvény az OTP volt, de így is esett 30 forintot az árfolyama.
Csütörtökön a nap elejét a kivárás jellemezte, a piacok az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülését várták. A döntés után kezdetben emelkedett a magyar tőzsde indexe, a nap végén viszont visszatért a kereskedés az előző napok kerékvágásába. Vagyis tovább csökkent a forgalom és esett a BUX is.
Pénteken 7 milliárd alá esett a forgalom, viszont 19 ezer pont fölé tornázta magát a BUX. A nemzetközi tőzsdéket és a BÉT-et is alapvetően az a bejelentés befolyásolta, hogy májusban nőtt a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban. Magyar vállalati hír nem került forgalomba ezen a napon.
Az OTP a múlt héten 67 forinttal, 1,41 százalékkal, 4693 forintra esett.
A Mol-részvények ára 5 forinttal, 0,04 százalékkal 12 955 forintra erősödött.
A Magyar Telekom árfolyama 17 forinttal, 5,36 százalékkal növekedett, 334 forintra.
A Richter-papírok értéke 170 forinttal, 4,03 százalékkal 4045 forintra mérséklődött.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 5,56 ponttal, 0,36 százalékkal erősödött, 1531,89 ponton zárta a hetet.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top