ingyenes webstatisztika

Tőzsdezárás – Alacsony forgalom mellett minimális csökkenésel zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,22 pontos csökkenéssel, 44 357,64 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI kérdésére eseménytelennek nevezte a szerdai kereskedést. Török Lajos kifejtette, hogy kibocsátói hírek nem befolyásolták az árfolyamokat, jelentős mozgások sem voltak, a forgalom is alacsony maradt. A korlátozások lazítását örömmel fogadták a gazdasági élet szereplői, de ez egyelőre csak a forint erősödésében mutatkozik meg – tette hozzá.
A Mol 8 forinttal, 0,37 százalékkal 2172 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,04 százalékkal 13 590 forintra csökkent, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,37 százalékkal 411,50 forintra nőtt, forgalma 45,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,44 százalékkal 8965 forintra esett, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3777,27 ponton zárt szerdán, ez 15,32 pontos, 0,41 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top