ingyenes webstatisztika

Tőzsdezárás – A Richter kivételével gyengültek a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 773,53 pontos, 2,33 százalékos csökkenéssel, 32 361,34 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 21,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a nemzetközi piacokhoz hasonlóan a budapesti tőzsdén is jelentős csökkenések voltak, a leggyengébben az OTP teljesített, amely 6,95 százalékos mínuszban zárt. Hozzátette, Európában is a bankrészvények voltak a leggyengébbek, az OTP csökkenése összhangban van az európai trendekkel. Az angol bankpapírok hozták a legnagyobb mínuszokat, ott is megtiltották ugyanis, hogy idén osztalékot fizessenek a bankok. A magyar blue chipek közül egyedül a Richter tudott zöldben – plusz 3,32 százalékon – zárni.
A vezető elemző szerint egész nap rossz hangulat volt, ami főleg annak következménye, hogy Donald Trump amerikai elnök azt nyilatkozta, nagyon kemény két hét vár az Egyesült Államokra a koronavírus-járvány miatt. Ez a világon mindenhol elrontotta a hangulatot, az amerikai értéktőzsde indexek is 3 százalék körüli mínuszban kezdték meg a kereskedést.
Donald Trump, aki korábban arról beszélt, hogy hamarosan ellenőrzés alá vonhatják a járványt, kedden tartott sajtótájékoztatóján semmi jót nem ígért. “Nagyon fájdalmas két hét” vár az amerikaiakra – mondta az elnök, jelezve, hogy az új koronavírussal megfertőződöttek közül százezrek halhatnak meg. Az Egyesült Államokban a SARS-CoV-2 vírus által megfertőzött személyek száma szerdára 188 ezer fölé emelkedett, a halálos áldozatok száma pedig meghaladta a négyezret.

A forint történelmi mélypontokra esett, majdnem megvolt a 370 forintos eurójegyzés is, amikor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) beavatkozott, és bejelentette, hogy csütörtökön először meg fogja hirdetni az egyhetes betéti aukciókat. A bankok 0,9 százalékos kamatra helyezhetik el egy hétre a pénzt az MNB-nél. Ennek a hírnek a hatására 369,50 forintról visszaerősödött 363,52 forintra a nemzeti fizetőeszköz az euróval szemben. A forint piacán szerdán óriási mozgások voltak mindkét irányban, és nagyon gyorsan is történtek, kérdéses, hogy az MNB ilyen típusú beavatkozása meddig képes eltántorítani a forintot gyengítő befektetőket – mondta a vezető elemző.
A jegybank 2016 őszén tette a potenciális eszköztár részévé az egyhetes futamidejű betéti eszközt, aktiválására most került sor. Mint közölte, az elmúlt hetek likviditási folyamatai és a likviditás bankok közötti egyenletlen eloszlása egy likviditáslekötő betéti eszköz bevezetését indokolják. Az egyhetes betéti eszköz fix kamatozású és az O/N betéti eszköz -5 bázispontos kamatával szemben 0,9 százalékos alapkamatot fizet. A jegybank minden héten meghirdeti a betéti tendert, az elfogadott ajánlatok mennyiségét a mindenkori likviditási folyamatok alapján határozza meg. Az MNB az egyhetes betéti eszközt mindaddig aktívan használja és rendszeresen meghirdeti, amíg azt a likviditási folyamatok indokolttá teszik. Az első tender április 2-án lesz, az eszközt a jegybanki monetáris politikai partnerkör tagjai vehetik igénybe.
A Mol árfolyama 41 forinttal, 2,12 százalékkal 1889 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 660 forinttal, 6,95 százalékkal 8840 forintra esett, forgalmuk 11,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 8,50 forinttal, 2,33 százalékkal 357 forintra gyengült, forgalma 272 millió forint volt.
A Richter-papírok 205 forinttal, 3,32 százalékkal 6380 forintra erősödtek, forgalmuk 4,6 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2848 ponton zárt szerdán, ez 55,41 pontos, 1,91 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top