ingyenes webstatisztika

Tőzsdezárás: a BUX-index csökkent, de a magyar részvények jól tartották magukat

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,73 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 37 340,84 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 13,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, a nemzetközi piacok mozgását a koronavírus-járvány globális felfutásától való félelem befolyásolta, ugyanis Pekingben, valamint az Amerikai Egyesült Államokban, azon belül Texasban és Floridában tovább nőtt a fertőződtek száma. A piaci szereplők újabb gazdasági lezárásoktól tartanak ezeken a területeken.
Mindezek hatására a nemzetközi tőkepiacokon eladási hullám alakult ki, amely hatással volt a magyar tőzsdére is.

A BÉT enyhén csökkent, Móró Tamás szerint a magyar részvények “jól tartották magukat”.
A Mol 21 forinttal, 1,07 százalékkal 1941 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,17 százalékkal 11 470 forintra esett, forgalmuk 9,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,78 százalékkal 386 forintra erősödött, forgalma 337,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,51 százalékkal 6890 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3519,63 ponton zárt hétfőn, ez 17,13 pontos, 0,48 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top