ingyenes webstatisztika

Tőzsdenyitás előtt – Vegyes nyitás várható a főbb európai részvénypiacokon

Vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán, a befektetők a jegybanki döntésekre, valamint az amerikai-kínai kereskedelmi viszály új fejleményeire várnak.

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 13 ponttal, a frankfurti DAX-30 index pedig 9 ponttal emelkedhet, míg a párizsi CAC-40 index 3 ponttal eshet a nyitásban.
A kockázatvállalási kedvet javította a The Wall Street Journal című amerikai gazdasági napilap kedden közölt értesülése, miszerint az Egyesült Államok elhalaszthatja az újabb, évi 160 milliárd dollár értékű kínai termékeket sújtó 15 százalékos pótvám december 15-re tervezett bevezetését. Larry Kudlow, az amerikai elnök gazdasági tanácsadója viszont arra figyelmeztetett, hogy még nem került le a napirendről az újabb pótvámok bevezetése, Donald Trump elnök még nem hozta meg a döntést.
A gyakran egymásnak ellentmondó jelentések közepette egyre többen azt gyanítják, hogy még ha a vámemelést el is halasztják, a jövő év előtt már nem várható egy amerikai-kínai kereskedelmi részmegállapodás megkötése.
Komolyabb, piacmozgató hatása lehet majd az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) szerdai, illetve az Európai Központi Bank csütörtöki kamatdöntő ülésének. A Fed nyíltpiaci bizottsága valószínűleg nem változtat a kamatszinteken, a fő kérdés az, hogy új gazdasági előrejelzésében tartja-e a 2 százalékos növekedési prognózist a jövő évre.

A nemzetközi bankközi devizapiacokon pedig jelentősen megmozgatta a brit font árfolyamát a YouGov közvélemény-kutatása, amelynek eredménye szerint a Boris Johnson miniszterelnök vezette konzervatívok megnyerik ugyan a csütörtökön tartandó brit parlamenti választást, de az eddig vártnál jóval szorosabb lehet a végeredmény.
Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin vegyesen alakult a kereskedés szerdán. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,52 százalékkal 527,39 pontra nőtt.
Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,14 százalékos mínuszban, míg az ausztráliai S&P/ASX 200 0,68 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 0,36 százalékos pluszban zárt.
A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 0,24 százalékos pluszban, míg a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index 0,64 százalékos mínuszban zárt. Honkongban 0,76 százalékos pluszban állt az irányadó index zárás előtt egy órával.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. Közép-európai idő szerint reggel nyolc órakor a februári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,62 százalékos mínuszban, 63,94 dolláron, a januári szállítású WTI pedig 0,56 százalékos veszteségben, 58,91 dolláron forgott.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára februári szállításra 0,03 százalékkal, 1467,75 dollárra süllyedt.
Kedden Párizs és Milánó kivételével enyhe veszteségben zártak a főbb európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 mutató 0,28 százalékos, a DAX-30 index pedig 0,27 százalékos mínuszban, míg a párizsi CAC-40 index 0,18 százalékos pluszban zárt. Milánóban 0,72 százalékkal nőtt, Madridban viszont 0,36 százalékkal csökkent az irányadó mutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,26 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,22 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,01 százalékkal esett.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top