ingyenes webstatisztika

Tőzsdenyitás előtt: Kisebb emelkedést, illetve stagnálást várnak az elemzők

Kisebb emelkedésre, illetve stagnálásra számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett elemzők.

Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint mérsékelt emelkedés várható, a nyugodt, kiegyensúlyozott kereskedés a legvalószínűbb. A szakember elmondta: a londoni és az amerikai tőzsdék zárva lesznek hétfőn, a forgalom ezért a hazai piacon az átlagos alatt maradhat.
Sinka Csaba, a KBC Equitas elemzője stagnálást valószínűsít a magyar tőzsdén. A szakember szintén alacsony aktivitásra számít, komolyabb ármozgások nélkül.
A magyar tőzsdén több részvény, például a Richter és az OTP is “túlvett” több indikátor szerint, így ezeknél nem kizárt kisebb korrekció – fogalmazott.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 100,78 pontos, 0,53 százalékos emelkedéssel, 19 193,18 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,6 milliárd forint volt. A Mol 65 forinttal, 0,47 százalékkal 13 780 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 1,05 százalékkal 4800 forintra nőtt, forgalmuk 6,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,22 százalékkal 323 forintra csökkent, forgalma 395,1 millió forint volt. A Richter papírok ára 30 forinttal, 0,71 százalékkal 4250 forintra emelkedett, a részvények forgalma 898,7 millió forintot ért el.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top