ingyenes webstatisztika
Home / Tőzsde / Magyar Tőzsde / Tőzsdenyitás előtt – Kisebb csökkenéssel indulhat a kereskedés

Tőzsdenyitás előtt – Kisebb csökkenéssel indulhat a kereskedés

Az enyhén negatív nemzetközi befektetői hangulat miatt kisebb csökkenéssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Török Lajos az MTI-nek küldött kommentárjában kifejtette, hogy a vezető részvények közül az OTP árfolyama továbbra is a 12 800 forintos szinttel “néz szembe”, amit várhatóan nem tör majd át, és inkább csökkenhet a papír árfolyama. A Mol támasza 2920 forintnál, az ellenállási szintje pedig 3000 ezer forintnál van, a jegyzése a két szint közötti tartományban mozogat. A Richter tovább emelkedhet, mivel sikerült átlépnie az 5000 forintos szintet, középtávon pedig megcélozhatja az 5300 forintot. A Magyar Telekom oldalazik, a következő fontos ellenállási szint 442 forintnál található.

 


 
   
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 47,83 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 40 848,04 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol árfolyama 2 forinttal, 0,07 százalékkal 2976 forintra csökkent, 871,8 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,16 százalékkal 12 630 forintra esett, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 435 forintra gyengült, forgalma 107,9 millió forint volt. A Richter-papírok 56 forinttal, 1,12 százalékkal 5050 forintra erősödtek, forgalmuk 2,1 milliárd forintot ért el.(MTI)

Scroll To Top