ingyenes webstatisztika

Tőzsdenyitás előtt – Iránykereséssel nyithat a részvénypiac

Iránykereséssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött előrejelzésében kifejtette: a nemzetközi piacokon sincs határozott irány, így kisebb mozgásokkal indulhat a keddi kereskedés.

A vezető részvények közül az OTP továbbra is a 12 ezer forintos szintre van “feltapadva”, lényegében három hete ott mozog. A Mol árfolyama a 2 ezer forintos szint felett próbál stabilizálódni, de technikai támasz csak 1960 forint közelében húzódik. Továbbra is jól szerepel a Richter, miután új történelmi csúcsra kapaszkodott, rövid távú ellenállás 7540 forintnál található. A Magyar Telekom továbbra is a 380-390 forintos tartományban mozoghat – tette hozzá.
Az elemző kitért arra is, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 9 órakor teszi közzé a novemberi inflációs adatsort, a várakozások alapján a fogyasztói árindex 3 százalékkal emelkedhetett éves bázison, míg a maginfláció esetében 3,7 százalékos a konszenzus. A jegybank által kiemelten figyelt, indirekt adóhatásoktól szűrt maginflációs mutatót 10 órakor publikálja a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 29,56 pontos, 0,08 százalékos csökkenéssel, 39 198,31 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest. A Mol 14 forinttal, 0,69 százalékkal 2002 forintra csökkent, 902,7 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,33 százalékkal 12 000 forintra erősödött, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,26 százalékkal 382,50 forintra nőtt, forgalma 89,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,07 százalékkal 7460 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top