Tőzsdenyitás előtt – Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

Józsa Bence az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP árfolyamát a 18 ezer forintos szint támaszthatja meg, a Molnál erős támasz 2360 forintnál látható.
Hozzátette, a Richter árfolyama pénteken érintette a 200 napos mozgóátlag vonalát, onnan azonban felpattant, hétfőn ez a szint működhet támaszként 8507 forintnál. A Magyar Telekom árfolyama 430 és 440 forint között mozoghat tovább.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 766,67 pontos, 1,44 százalékos csökkenéssel, 52 306,67 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 15,5 milliárd forint volt.

A Mol 82 forinttal, 3,22 százalékkal 2468 forintra csökkent, 8,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 220 forinttal, 1,19 százalékkal 18 250 forintra esett, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,46 százalékkal 436 forintra erősödött, forgalma 57,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 0,76 százalékkal 8530 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.(MTI)

Scroll To Top