ingyenes webstatisztika

Tőzsdenyitás előtt – Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden, de alapvetően továbbra is optimisták a piacok az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában felidézte: hetek óta a 43 és 45 ezer pontos szintek között sávozik a hazai részvényindex, a hétfői emelkedéssel a 45 ezer pontnál húzódó ellenállás közelébe került a mutató.
A vezető részvények közül az OTP csökkenő trend alól tört ki, így a technikai kép alapján folytatódhat az emelkedés a következő napokban. A Richter mozgása továbbra is a 8400-9000 forintos, széles kereskedési sávban zajlik. A Mol a hétfői intenzív felpattanással megközelítette a 2300 forintos szintet, de továbbra is csökkenő trendben mozog a szakértő szerint. A Magyar Telekom jegyzése ismét felfelé kapaszkodik, 416 forintnál húzódik fontosabb ellenállási szint a grafikonján.
Az elemző kitért arra is, hogy tőzsdére vezethetik a Budapesti Értéktőzsde részvényeit. Jelezte: Végh Richárd, a tőzsde vezérigazgatójának nyilatkozata szerint májusban kerülhet majd szóba a BÉT igazgatósági ülésén egy potenciális tőzsdére menetel. A BÉT többségi – 81,35 százalékos – tulajdonosa 2015 óta a Magyar Nemzeti Bank, azonban már 2005-ben is szó volt róla, hogy a magyar tőzsde is belépne a parkettre. A piacra lépéssel a BÉT a profitabilitás növelésére tenné a hangsúlyt, mivel az elmúlt évek fókuszában főleg komolyabb technológiai fejlesztések voltak.
Ezen kívül a vezérigazgató hat egyéb cég tőzsdére jövetelét várja idén, és szeretné elérni, hogy az MSCI-nél Magyarország a fejlődő piaci kategóriából a fejlett piaci osztályba legyen átsorolva; ehhez még évek lehetnek szükségesek, amíg sikerülne elérni a megfelelő kapitalizációs méretet – írta kommentárjában az Equilor szenior elemzője.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 920,08 pontos, 2,10 százalékos emelkedéssel, 44 710,25 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt. A Mol 114 forinttal, 5,29 százalékkal 2270 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 270 forinttal, 1,98 százalékkal 13 920 forintra nőtt, forgalmuk 6,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,25 százalékkal 409 forintra emelkedett, forgalma 173,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,12 százalékkal 8560 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top