ingyenes webstatisztika

Tőzsdenyitás előtt – Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykeresésre számít pénteken a nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Józsa Bence az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta: csütörtökön a BUX végül a 41 ezer pontos ellenállás fölött tudott zárni, ami optimizmusra adhat okot. A vezető részvények közül az OTP a 13 ezer forintos ellenállás irányába emelkedhet. A Mol árfolyamának sikerült a 2100 forintos szint fölött zárnia, így ez a szint pénteken a támasz. A Richter ismét emelkedni tudott, így láthatáron belülre került a következő, a 7672 forintnál lévő ellenállás. A Magyar Telekom továbbra is a 380-390 forintos sávban mozoghat – írta.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 427,12 pontos, 1,05 százalékos emelkedéssel, 41 103,01 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 18,1 milliárd forint volt. A Mol 40 forinttal, 1,94 százalékkal 2 106 forintra erősödött, 3,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 0,93 százalékkal 12 960 forintra nőtt, forgalmuk 10,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 380 forinton zárt, forgalma 163,2 millió forint volt. A Richter-papírok ára 60 forinttal, 0,80 százalékkal 7 580 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,9 milliárd forintot ért el.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top