ingyenes webstatisztika
Home / Tőzsde / Magyar Tőzsde / Tőzsdenyitás előtt – Iránykeresésére számítanak az elemzők a magyar tőzsdén

Tőzsdenyitás előtt – Iránykeresésére számítanak az elemzők a magyar tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint.

Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője elmondta, hogy a magyar tőzsde akár pozitív tartományban is nyithat, a nap folyamán azonban az OTP és a Richter árfolyamának további gyengülése miatt a BUX-index csökkenésére számít.
Hozzátette, az OTP és a Richter árfolyama továbbra is nagyobb eladói nyomás alatt van, ezzel magyarázható a két nagy papír lemorzsolódása. Az elemző szerint ez a tendencia szerdán is érzékelhető lesz.
Kiss Nicholas arról is beszámolt, hogy piac zárás után, este 20.00 órakor teszik közzé az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed legutóbbi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvét.
Bosnyák Zsolt, az Equilor részvényelemzőjének közleménye szerint iránykereséssel indíthat a magyar piac.

     
A vezető részvényekről megjegyezte, az OTP tovább folytathatja lecsorgását, miután a 12 000 forintos lélektani szint nem bizonyult erős támasznak. A Mol ismét tesztelheti a 200 napos mozgóátlagát, amely szerdán nagyobb eséllyel eshet el. A Magyar Telekom is folytathatja “érdektelen lecsorgását”. A Richterben viszont már érik egy pozitív korrekció, a papír túladottsága miatt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 54,73 pontos, 0,14 százalékos csökkenéssel, 39 575,98 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,4 milliárd forint volt. A Mol 14 forinttal, 0,45 százalékkal 3150 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,25 százalékkal 11 980 forintra csökkent, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 424 forintot ért, forgalma 125,5 millió forint volt. A Richter-papírok 51 forinttal, 1,02 százalékkal 4964 forintra gyengültek, forgalmuk 914,2 millió forintot ért el.(MTI)

640x40_feher
640x40_feher
Scroll To Top