ingyenes webstatisztika

Tőzsdenyitás előtt – Enyhe csökkenésre számít a szakértő a magyar tőzsdén

Enyhe csökkenéssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértő szerint.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi hangulat alapján inkább kis csökkenést, iránykeresés jöhet a nap első felében. Kitért arra, hogy kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, és a jegybank publikálja új Inflációs jelentésének fő számait is. Elemzők nem várnak változást sem az irányadó kamatokban, sem egyéb kondíciókban – tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 449,96 pontos, 1,12 százalékos csökkenéssel, 39 675,76 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,8 milliárd forint volt. A Mol 66 forinttal, 2,10 százalékkal 3080 forintra csökkent, 874,1 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,85 százalékkal 11 660 forintra esett, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,56 százalékkal 441 forintra gyengült, forgalma 396,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,09 százalékkal 5465 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 693,6 millió forintot ért el.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top