ingyenes webstatisztika

Tőzsdenyitás előtt – Emelkedéssel nyithat a tőzsde a szakértő szerint

Emelkedéssel nyithat pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemző szerint.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint a nemzetközi befektetői hangulat kedvező, ez támogatja az emelkedést.
Erősödéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, és a még nyitva tartó börzék is mind pluszban álltak a Bloomberg hírügynökségnek arra az értesülésére, hogy akár már március közepén aláírhatja a kereskedelmi megállapodást Peking és Washington.
Varga Zoltán a vezető részvények közül kiemelte: az OTP árfolyama a történelmi maximuma, 11 970 forint felé közelíthet.
A Mol és a Richter árfolyama visszaesett az elmúlt napokban, az olajtársaság grafikonján 5 200 forintnál, míg a gyógyszergyártó esetén 5 350 forintnál találhatók a következő meghatározó támaszok. A Magyar Telekom árfolyamában 470-475 forintos zónában van fontos ellenállási szint.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 192,24 pontos, 0,47 százalékos csökkenéssel, 40 333,04 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 15,5 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 26 forinttal, 0,80 százalékkal 3240 forintra csökkent, 3,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,17 százalékkal 11 740 forintra csökkent, forgalmuk 8,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,32 százalékkal 467,50 forintra emelkedett, forgalma 209,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,92 százalékkal 5375 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top