ingyenes webstatisztika
Home / Tőzsde / Magyar Tőzsde / Tőzsdenyitás előtt – Emelkedéssel indulhat a kereskedés a magyar piacon

Tőzsdenyitás előtt – Emelkedéssel indulhat a kereskedés a magyar piacon

Emelkedéssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy szerda hajnalban érkezett egy kedvező hír, amely szerint Kína gazdaságélénkítő lépéseket tervez, így pozitívba fordult a kínai piac. Ez tükröződik a határidős indexeken is, ezért mérsékelt emelkedés várható Európában a nap elején. Ezzel párhuzamosan a magyar tőzsde is emelkedéssel kezdhet a keddi profitrealizálást követően.
A délután folyamán teszik közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvét, ugyanakkor a hangulatot továbbra is a csütörtöki Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülésével kapcsolatos várakozások határozzák meg – jegyezte meg.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szintén azt emelte ki, hogy továbbra is pozitívnak mondható a nemzetközi befektetői hangulat, így a keddi csökkenést követően emelkedéssel indulhat a kereskedés a BÉT-en, a BUX felfelé korrigálhat.

 


 
   
A vezető részvények közül az OTP árfolyama nem tudta áttörni a 12 600 forint közelében húzódó, fontos ellenállási szintet, a szerdai kereskedésben a 12 400-12 600 forintos sávban mozoghat. A Mol is lefelé korrigált, de ismét megpróbálhatja elérni a 2950 forintos szintet, amennyiben sikerülne szignifikánsan áttörni a következő napokban, tovább emelkedhet majd. A Richter letörte a 4900 forintos támaszt, így itt negatív a technikai kép, a következő érdemleges szint 4800 forintnál található. A Magyar Telekom árfolyama a 418-425 forintos sávban oldalazhat, egyelőre nincs túl nagy ereje, így nem valószínű a 425 forintos ellenállási szint áttörése, amely felett komolyabb tér lenne az emelkedés előtt – tette hozzá.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 527,79 pontos, 1,30 százalékos csökkenéssel, 39 956,96 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,4 milliárd forint volt. Valamennyi vezető részvény gyengült az előző napi záráshoz képest, a legnagyobb mértékben a Richter és az OTP. A Mol árfolyama 36 forinttal, 1,21 százalékkal 2928 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 170 forinttal, 1,35 százalékkal 12 430 forintra esett, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 0,50 forinttal, 0,12 százalékkal 420 forintra gyengült, forgalma 66,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 2,02 százalékkal 4840 forintra csökkent, forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.(MTI)

640x40_feher
640x40_feher
Scroll To Top