ingyenes webstatisztika
Home / Tőzsde / Külföldi Tőzsde / Tőzsdenyitás előtt – Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok

Tőzsdenyitás előtt – Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok

Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok pénteken. A befektetők kivárnak, mert nem bíznak abban, hogy az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeit rögzítő szerződést a brit parlament is jóváhagyja.

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 24 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 51 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 19 ponttal eshet a nyitásban.
Csütörtökön London kivételével mérsékelt veszteségekben zártak a főbb európai tőzsdék. Dél körül meredeken felíveltek az irányadó mutatók, miután Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Boris Johnson brit kormányfő bejelentette, hogy megszületett a megállapodás a rendezett brit kiválásról. Az Európai Tanács még este jóvá is hagyta a dokumentumot, ám a brit parlamenti képviselők nyilatkozatai alapján úgy tűnik, hogy az alsóház szombatra összehívott ülésén nem lesz meg az elfogadáshoz szükséges többség, azaz továbbra is fennáll a rendezetlen kilépés kockázata. Ez pedig jelentősen mérsékelte a piacok kezdeti lelkesedését is.
A londoni FTSE-100 mutató 0,20 százalékos pluszban, míg a frankfurti DAX-index 0,12 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,42 százalékos mínuszban zárt csütörtökön. Milánóban 0,23 százalékkal, Madridban pedig 0,50 százalékkal esett az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,10 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,12 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,30 százalékkal csökkent.

 


 
   
New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,09 százalékos, az S&P 500-as index 0,28 százalékos a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,40 százalékos pluszban zárta a kereskedést csütörtökön.
Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin túlnyomórészt csökkentek az indexek pénteken a csalódást keltő friss kínai makroadatok hatására. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,17 százalékkal, 514,27 pontra süllyedt.
A kínai gazdaság éves összevetésben 6,0 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben, gyengébb ütemben az elemzők által várt 6,1 százaléknál, illetve az előző negyedévben mért 6,2 százaléknál. A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 0,85 százalékos, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index pedig 0,47 százalékos mínuszban állt zárás előtt másfél órával. Ugyanekkor Hongkongban 0,35 százalékos mínuszban állt az irányadó index. Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,21 százalékos pluszban, míg az ausztráliai S&P/ASX 200 pedig 0,52 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 0,65 százalékos mínuszban állt a záráshoz közeledve.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökkent az ázsiai kereskedésben.
A decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,48 százalékos csökkenéssel, 59,62 dolláron, a novemberi szállítású WTI pedig 0,22 százalékos eséssel, 53,81 dolláron forgott közép-európai idő szerint reggel háromnegyed nyolckor.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,20 százalékkal, 1495,25 dollárra csökkent.(MTI)

640x40_feher
640x40_feher
Scroll To Top