ingyenes webstatisztika

Tőzsdenyitás előtt – Csökkenés jöhet a nyitásban

Csökkenéssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte, hogy a romló nemzetközi befektetői hangulat miatt várható a negatív indulás.

A vezető részvények közül az OTP grafikonján továbbra is a 12 ezer forintos ellenállást és a 11 500 forintos támaszt érdemes figyelni. A Mol árfolyamában 2 ezer forintnál található fontos lélektani szint, míg 2100 forintnál technikai ellenállás. A Richter folytatta az emelkedést, 7180-7200 forint között található meghatározó ellenállás, míg a Magyar Telekom esetében 370 forintnál van fontosabb támasz – fejtette ki.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 285,34 pontos, 0,73 százalékos emelkedéssel, 39 308,90 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 34 forinttal, 1,66 százalékkal 2084 forintra erősödött, 2,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,17 százalékkal 11 960 forintra nőtt, forgalmuk 1,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5,0 forinttal, 1,29 százalékkal 383 forintra csökkent, forgalma 149,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 1,19 százalékkal 7240 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top