Tőzsdenyitás előtt: Ázsia – Tőkekivonás a kisebb Ázsiai börzéken.

A tegnapi amerikai esés után a jelen állás szerint főbb Ázsiai indexek is mínuszba zárnak, a kisebb börzék már napok óta komoly esést is tudnak produkálni.

Bár eséses indult a kereskedési nap Ázsiában, de folyamatosan emelkedtek az indexek, reggel 6 órákkor a nagyok esetében csak minimális esésről beszélhettünk még, első körben az Indiai börze kezdett lefele indulni, de zárásra a Japán Nikkei-t is beadták  0,69 százalékos eséssel zárt, vele együtt a  kínai Hang Sang is nagyobb mínuszt szedett össze, jelenleg 1 százalékkal van lentebb a tegnapi záró áránál. A Shanghai comp. eddig jól teljesített, jelenleg a tegnapi záróára közelebben tartózkodik, bár volt ma már erősebb pluszban is

A kisebb börzék már napok óta komoly esést is tudnak produkálni. Ma megint esik a Jakartai börze, 3,5 %-ot, de mellette a Phillipinói tőzsde is közel 4,5 százalékkal került lejjebb. Napok óta tartó lejtmenet hátterében valószínűleg az áll, hogy a QE3 végére készülnek már a befektetők. Nem lennénk meglepve ha néhány hetes, hónapos csuszással de egy hasonló intenzitású esés történne a gyengébb európai indexekben is.

Scroll To Top