ingyenes webstatisztika

Tőzsdenyitás előtt – Az OTP húzhatja a magyar tőzsdét

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kereskedésében pénteken iránykeresés mellett folytatódhat a pozitív korrekció, az OTP vártnál jobb eredménye vételi erőt jelenthet elemzők szerint.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, a Budapesti Értéktőzsdén iránykeresés várható, kedvező lehet a BUX-index alakulására, hogy az OTP második negyedévi teljesítménye a várakozásokat meghaladta, így a bankpapírban reggel vételi erő jelenhet meg.
Kiemelte, az amerikai piac csütörtökön a nap végére komoly emelkedést tudott felmutatni, míg az ázsiai piacok összességében vegyes képet mutatnak, nagyrészük mérsékelten emelkedik, a kínai indexek viszont negatív tartományban tartózkodnak a kereskedelmi háború keltette félelmek miatt.
Az európai és az amerikai határidős indexek kisebb negatív nyitást vetítenek előre, a csütörtöki emelkedés után péntek reggel kisebb korrekció következhet a nemzetközi tőzsdéken – tette hozzá.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek pénteken küldött kommentárja szerint folytatódhat a pozitív korrekció a Budapesti Értéktőzsdén. A kedvezőnek mondható nemzetközi befektetői hangulat mellett a vártnál jobb OTP-jelentés is segítheti az emelkedést péntek délelőtt. A bankpapír árfolyamában 12 500 forintnál található egy fontos ellenállási szint, amelyet át is törhet.

A Mol árfolyama sikeresen tartotta magát a 2920-2950 forintos tartományban, de egyelőre nem mutat érdemi erőt, erre csak a 3000 forintos szint szignifikáns áttörése esetén kerülhet sor, akkor 3100 forintig is emelkedhet a következő napokban. A Richter árfolyama letörte az 5000 forintos támaszt, a következő érdemleges támasz-zóna 4920-4940 forint között húzódik. A Magyar Telekom technikai képe ismét pozitív, miután a szerda esti jelentést kedvezően fogadták a befektetők, sikerült ismét a 425 forintos szint fölé kerülnie, így folytatódhat az emelkedés a távközlési vállalat árfolyamában – írja Varga Zoltán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 105,86 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel, 40 389,38 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 6 forinttal, 0,20 százalékkal 2982 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,57 százalékkal 12 330 forintra nőtt, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,67 százalékkal 427 forintra emelkedett, forgalma 95,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 32 forinttal, 0,64 százalékkal 4966 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top