ingyenes webstatisztika

Tőzsdenyitás előtt – A kedvező nemzetközi hangulat húzhatja a magyar indexet is

Emelkedésre számítanak a szakértők.  A kedvező nemzetközi hangulat miatt kisebb emelkedést várnak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI által megkérdezett szakértők.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: a kedvező nemzetközi hangulat miatt erősödésre számít a magyar piacon, szerinte kisebb, fél százalék körüli emelkedés várható. A szakember úgy véli, stabil lesz a piac, az előző napok gyengélkedése után a Mol is erősödhet, illetve a jelenlegi árszinten a Richterre és a Magyar Telekomra is érkezhetnek vevők.
Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgató-helyettese szintén emelkedést vár a hazai tőzsdén, szerinte ez fél és egy százalék közötti is lehet. A szakértő is a pozitív nemzetközi piaci hangulattal indokolta várakozását.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 102,06 pontos, 0,55 százalékos emelkedéssel, 18 594,05 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt. A Mol 70 forinttal, 0,49 százalékkal 14 320 forintra erősödött, 535,3 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 86 forinttal, 1,97 százalékkal 4441 forintra nőtt, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,72 százalékkal 278 forintra emelkedett, forgalma 722,7 millió forint volt. A Richter árfolyama 48 forinttal, 1,10 százalékkal 4310 forintra csökkent, forgalma 4,5 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 91,9 millió forintos forgalom mellett 50 forinttal, 0,18 százalékkal 27 910 forintra esett.(MTI)

 

 

640x40_feher
Scroll To Top