ingyenes webstatisztika
Home / Tőzsde / Külföldi Tőzsde / Tőzsde – Veszteséges kezdés New Yorkban

Tőzsde – Veszteséges kezdés New Yorkban

A vezető amerikai tőzsdeindexek veszteséggel indították a napot csütörtökön a negyedéves vállalati eredményekkel szemben táplált óvatosság jegyében, ezzel folytatódott az előző napi árfolyamcsökkenés.

New Yorkban a DJIA 30 index 0,24 százalék, az S&P 500 index 0,21 százalék, a Nasdaq Composite index 0,35 százalék veszteséget mutatott a kereskedés kezdetén.
Szerdán az amerikai indexek már a második veszteséges napot zárták az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatokról folyó tárgyalások romló kilátásai miatt.
A befektetők csütörtökön elsősorban a negyedéves vállalati eredmény-beszámoló időszak legfrissebb publikációira figyelnek. Elemzői előrejelzések szerint az S&P 500 index tagjainak a nyeresége három százalékkal csökkent a júniussal zárt negyedévben. A cégeknek 12 százaléka tette meg már beszámolóját, és ezeknek 84 százaléka jelentett a várakozásoknál jobb eredményt.
A Netfilx csütörtöki tőzsdenyitás előtt közzétett jelentésében amerikai előfizetői számának csökkenéséről és nemzetközi előfizetői bázisának vártnál lassúbb növekedéséről számolt be. A Netflix részvény tíz százalékkal gyengült a tőzsdén kívüli forgalomban.

     
Az IBM sorban a negyedik negyedévben számolt be bevételének csökkenéséről, részvénye közel egy százalékkal gyengült.
Az olajár csökkent csütörtökön a megnövekedett amerikai olajtermékkészletek miatt. A Brent 0,06 százalékkal hordónként 63,62 dollárra, a WTI 0,28 százalékkal 56,62 dollárra mérséklődött. A Brent ára szerdán egy százalékkal, kedden három százalékkal csökkent, a WTI ára szerdán másfél, kedden két százalékkal esett vissza.
Az eurót 0,04 százalékkal jegyzik gyengébben, 1,1219 dolláron, az arany ára 0,20 százalékkal unciánként 1420,45 dollárra csökkent.(MTI)

640x40_feher
640x40_feher
Scroll To Top