ingyenes webstatisztika

Tőzsde – Pozitív kezdés várható az európai tőzsdéken

Indexemelkedésre lehet számítani szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon. A tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a vezető indexek 0,1-0,2 százalékos emelkedéssel kezdhetik a szerdai kereskedést.

A nap folyamán a Markit gazdaságkutató intézet márciusi beszerzéismenedzser-indexei alapján lehet majd következtetéseket levonni az euróövezeti országok gazdasági aktivitásának alakulásáról. Kedden az IMF jelezte a növekedési ütem javulását a térségben.
Kedden indexemelkedéssel zártak az európai tőzsdék a gazdasági fellendülést reményében. Az IMF felfelé javította idei növekedési előrejelzését az euróövezetre vonatkozóan, elsősorban a nagyobb nemzetgazdaságokban bevezetett élénkítő csomagoknak köszönhetően, de az év második felétől már az oltások terítése miatt is javulásra számít. A frankfurti tőzsde rekordon zárt, a többi vezető tőzsdeindex 0,4 és 1,4 százalék közötti nyereséggel.
Az FTSE EuroFirst 300 index 0,62 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 0,70 százalékkal emelkedett, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,62 százalékkal végzett magasabban. A páneurópai indexek egy százalékkal, az euróövezeti 1,2 százalékkal emelkedett a hónap eleje óta
Londonban az FTSE-100 index 1,28 százalékos emelkedéssel háromhavi csúcsot ért el, a frankfurti DAX 0,70 százalékkal emelkedett új zárási rekordra, a CAC-40 index Párizsban több mint tizenhárom éves csúcsot ért el 0,47 százalékos emelkedéssel, a milánói tőzsde egyéves csúcsot ért el 0,21 százalékos napi nyereséggel, Madridban pedig 0,66 százalékkal emelkedett a tőzsdeindex háromheti csúcsra.
Az amerikai tőzsdék kedden lefelé korrigáltak az előző napi rekordjukról. A hónap eleje óta ezzel együtt is nyereségben állnak, a DJIA egy százalékos, az S&P három százalékos, a Nasdaq Composite őt százalékos emelkedéssel. Szerdán viszont már ismét az amerikai piacok nyereséges kezdésére utaltak a tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok.

Az ázsiai tőzsdék vegyes indexekkel indították el a szerdai globális tőzsdenapot. Tokióban 0,2 százalékos nyereségben állt nem sokkal a zárás előtt a Nikkei225 index, szépítve valamelyest a keddi 1,5 százalékos veszteségén. A szöuli tőzsde szintén 0,2 százalékos emelkedéssel tetézte előző nap elért hatheti csúcsot. Sanghajban 0,5 százalékkal csökkent a tőzsdeindex, Sencsenben pedig 1,2 százalékkal. Hongkongban 0,7 százalékkal gyengült a mutató.
A Brent nyersolaj ára hordónként 62,98 dolláron 0,38 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben az európai piaci nyitás előtt két órával, a WTI ára pedig 0,35 százalékkal emelkedett 59,54 dollárra. Az olajár kedden egy százalékkal emelkedett. A hónap eleje óta mindkét olajtípus ára közel két százalékkal csökkent.
Az eurót 0,05 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1869 dolláron, az arany spot ára 0,26 százalékkal áll alacsonyabban unciánként 1738,55 dolláron. A hónap eleje óta az euró 1,3 százalékkal, az arany spot ára 3,2 százalékkal emelkedett.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top