ingyenes webstatisztika

Tőzsde – Pozitív kezdés az amerikai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon.

Az európai tőzsdéken már egy-másfél százalékos indexnyereséggel zajlott a kereskedés az amerikai piacok pénteki nyitásakor. Európában a csütörtöki veszteséges zárás után tettek szert erősödő lendületre pénteken a tőzsdék. Az amerikai indexek vegyesen fejezték be a csütörtöki kereskedést.
New Yorkban a pénteki kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,24 százalék, az S&P-500 index 0,19 százalék, a Nasdaq Composite index 0,45 százalék nyereséget mutatott.
Az amerikai tőzsdeindexeknek a nyitás előtt közzétett kedvező vállalati eredmény-beszámolók adtak növekedési lendületet. Részben elhárult ugyanakkor a kínai koronavírus-fertőzés fékező ereje. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ugyanis Kínára korlátozott járványnak minősítette a fertőzést, nem pedig globálisnak.
Az Intel Corp vártnál kedvezőbb 2020-ra tett előrejelzésének köszönhetően részvényének árfolyama a tőzsdén kívüli forgalomban öt százalékot meghaladó nyereséget ért el, a papír ennek köszönhetően 19 éves csúcson indulhat neki a pénteki kereskedésnek. A technológiai ágazatból az Advanced Micro Devices másfél százalékos, a Broadcom pedig három és fél százalékos árfolyamnyereséget ért el a nyitás előtt a tőzsdén kívüli forgalomban.

Az olajárat viszont erősen megterhelik a vírusfertőzés miatti aggodalmak a vele együtt járó forgalmi korlátozások és gazdasági teljesítménycsökkenés miatt. Kína a világ második legnagyobb olajfelhasználója. A Brent nyersolaj már öt százalékos heti veszteségnél jár és harmadik hetet fejezi így be árcsökkenéssel.
Az amerikai kereskedés kezdetén a Brent nyersolaj ára hordónként 61,27 dolláron 1,24 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben, a WTI ára pedig 1,28 százalékkal 54,88 dollárra csökkent.
Az eurót 0,15 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1035 dolláron, az arany spot ára 0,15 százalékkal unciánként 1560,72 dollárra csökkent.(MTI)

640x40_feher 640x40_feher
Scroll To Top