ingyenes webstatisztika

Tőzsde – Nulla körüli nyitásra számítanak az elemzők

Nulla körüli nyitást várnak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI által megkérdezett elemzők.

Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta: nulla körüli nyitásra, a nap folyamán pedig inkább kisebb emelkedésre számít a hazai tőzsdén. Az elemző szerint az OTP a BUX-kosár második negyedévtől érvényes átsúlyozása miatt csütörtökön, az ünnep előtti utolsó kereskedési napon sokat esett, itt korrekció várható. A másik papír várhatóan a Mol lesz, amely húzni fogja a keddi kereskedést.
Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája szerint a már múlt héten is erőtlen európai piacokon csak nullás nyitás várható. Hasonló cipőben jár a magyar piac is, ahol főleg az OTP “gyengélkedett” az elmúlt héten. Ebből némi visszapattanás elképzelhető Balásy Zsolt szerint is, de a szakember úgy látja, hogy alapvetően marad a gyenge hangulat a hazai tőzsdén.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,57 pontos, 0,29 százalékos csökkenéssel, 17 857,42 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 15,5 milliárd forint volt. A Mol 400 forinttal, 2,45 százalékkal 16 695 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 132 forinttal, 2,99 százalékkal 4285 forintra csökkent, forgalmuk 11,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,73 százalékkal 413 forintra nőtt, forgalma 982,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,08 százalékkal 33 215 forintra esett, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 266,1 millió forintos forgalom mellett 600 forinttal, 3,23 százalékkal 18 000 forintra gyengült. (MTI)

640x40_feher
Scroll To Top