ingyenes webstatisztika

Tőzsde – Minimális indexcsökkenés, közepes forgalom

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,83 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel, 18 056,23 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt, a vezető papírok vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt, a vezető papírok vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Az OTP és a Magyar Telekom felfelé, míg a Mol lefelé vitte a magyar tőzsdeindexet, összességében így sikerült minimális eséssel zárni a napot – mondták az MTI által megkérdezett elemzők.
Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az OTP emelkedését az MNB-csomag csütörtöki bejelentésének tudta be, míg a Magyar Telekom az osztalék miatt emelkedett. A Molt másfél hónapja néhány befektető eladói nyomás alatt tartja, ettől esett több mint 2 százalékot pénteken is – tette hozzá.
Az elemző megjegyezte, hogy a forint nem tudta áttörni a 300-as euró árfolyamot, de várható, hogy az elmúlt 3-4 hónapban tapasztalt gyengülést behozza.
Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy a nap szerte Európában gyengén indult, délben esési hullám kezdődött, majd a záráshoz közeledve javult a helyzet. Az OTP emelkedését ő is a jegybanki csomaggal magyarázta, amitől féltek a befektetők, de a bejelentés után megnyugodtak. A Mol árfolyamára áttételesen ugyan, de a madárinfluenzától való félelem is hatott: ha valóban kitör a járvány, akkor visszaesik a turizmus, ami mérsékli az üzemanyag felhasználást.
A Mol 365 forinttal, 2,18 százalékkal 16 375 forintra esett, 548,1 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 98 forinttal, 2,29 százalékkal 4370 forintra erősödött, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,24 százalékkal 426 forintra nőtt, forgalma 956,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 150 forinttal, 0,43 százalékkal 34 350 forintra esett, a részvények forgalma 602,9 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 34,5 millió forintos forgalom mellett 110 forinttal, 0,60 százalékkal 18 450 forintra emelkedett.
A BUMIX 982,98 ponton zárt pénteken, ez 2,36 pontos, 0,24 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában pénteken a malmi búza jegyzése változott egy határidőre, a többi változatlan maradt.
A malmi búza határidős ára májusra 1000 forinttal 68 ezer forintra emelkedett. Augusztusra 57 000, szeptemberre 56 200 forint maradt.
A takarmánybúza ára májusra 64 900, augusztusra 55 000, szeptemberre pedig 55 500 forint maradt.
A takarmánykukorica jegyzése is változatlan, májusra 58 800, júliusra 59 500, novemberre 50 500, míg decemberre 51 800 forint maradt.
A nagy olajtartalmú napraforgómag ára májusra 141 000, októberre 128 000, novemberre pedig 126 000 forint változatlanul.
A nagy olajtartalmú repce jegyzési ára augusztusra 130 000 forint maradt. (MTI)

640x40_feher
Scroll To Top