ingyenes webstatisztika

Tőzsde: Közepes forgalom mellett a nyugat-európai piacokkal összhangban mozgott a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 102,42 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 22 077,64 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 10,0 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Ballai Zoltán, a Raiffeisen üzletkötője az MTI-nek elmondta, hogy szerdán szűk sávban, közepes forgalom mellett, a nyugat-európai piacokkal összhangban mozgott a BUX index, és napközben sem volt piacmozgató esemény vagy adat.
Hozzátette: a Mol jelentősen erősödni tudott, míg az OTP-nél némi eladói nyomás volt érzékelhető, elsősorban a kereskedés utolsó órájában. Ez Ballai Zoltán szerint annak tudható be, hogy időben ezzel párhuzamosan a forint is gyengült a bankközi devizakereskedelemben. Az eurót délután negyed ötkor 298,68 forinton jegyezték, magasabban a kora reggeli 296,82 forintnál.
A Mol 375 forinttal, 2,57 százalékkal 14 965 forintra erősödött, 3,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 72 forinttal, 1,23 százalékkal 5788 forintra csökkent, forgalmuk 5,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,23 százalékkal 425 forintra esett, forgalma 190,0 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 38 forinttal, 0,89 százalékkal 4285 forintra nőtt, a részvények forgalma 997,8 millió forintot ért el.
A BUMIX 1581,76 ponton zárt szerdán, ez 14,65 pontos, 0,93 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában a határidős termények közül a malmi búza májusra 400 forinttal lett olcsóbb, az új ár 52 500 forint, az augusztusi lejáratra pedig 49 300 forint maradt a termény elszámolóára.
A takarmánybúza augusztusra 200 forinttal, 46 300 forintra drágult, a májusi és a szeptemberi elszámolóár azonban nem változott, 49 500, valamint 46 350 forint maradt. a takarmánykukorica elszámolóárai nem változtak a szerdai kereskedesében: májusra 40 650, júliusra 41 300, novemberre pedig 43 000 forint maradt.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top