ingyenes webstatisztika

Tőzsde: Kirobbanó formában a MOL, 3,5 százalékot emelkedett

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 275,76 pontos, 1,48 százalékos emelkedéssel, 18 970,95 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 6,8 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője elmondta: a hazai piacon pozitív hangulatban telt a nap, amelynek nyertese a Mol volt. A forint is erősödni tudott az euróhoz képest, a 308-as ellenállás működött, negyed hat körül 306,80-on állt a nemzeti valuta. A nap legfontosabb híre a kétnapos amerikai kamatdöntő ülés záróakkordja lesz, a külföldi piacok nulla körül várják a bejelentéseket.
A magyar piac az üzletkötő szerint délután megélénkült, elsősorban annak kapcsán, hogy érkezett egy hír, miszerint az INA árfolyama a horvát tőzsdén az elmúlt öt napban jelentősen emelkedett, ami a Mol árára jótékony hatással volt. A nap nyertese így az olajpapír lett 3,48 százalékos emelkedéssel.
Hozzátette: a Richter egész nap jól tartotta magát, szépen tudott emelkedni, a nap végén is jól zárt, ahogy a Magyar Telekom is. Egyedül az OTP nem mutatott elmozdulást a keddi árfolyamához képest, bár a bankpapír szintén pluszban zárt.
A Mol 435 forinttal, 3,48 százalékkal 12 950 forintra erősödött, 531,3 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 19 forinttal, 0,42 százalékkal 4499 forintra nőtt, forgalmuk 4,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,22 százalékkal 333 forintra emelkedett, forgalma 170,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,96 százalékkal 4210 forintra nőtt, forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 1535,01 ponton zárt szerdán, ez 5,35 pontos, 0,35 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában csak a napraforgó ára változott, októberre 550 forinttal, 93 300 forintra drágult.
A másik olajosmag, a repce ára augusztusra továbbra is 99 500 forint.
A malmi búza ára 46 200, a takarmánybúzáé 45 630 forint maradt augusztusra.
A takarmánykukorica júliusi ára 48 500, a takarmányárpa augusztusi ára változatlanul 43 000 forint.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top