ingyenes webstatisztika

Tőzsde – Jelentős csökkenéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék

Jelentős csökkenéssel zárták hétfőn a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék, amelyek azután kerültek lejtőre, hogy Donald Trump amerikai elnök a Twitteren megfenyegette Argentínát és Brazíliát, újra pótvámmal sújtják acél- és alumíniumtermékeiket.

A londoni FTSE-100 mutató 0,82 százalékos, a frankfurti DAX-index 2,05 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 2,01 százalékos mínuszban zárt. Milánóban 2,28 százalékkal, Madridban pedig 2,09 százalékkal esett az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,57 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 1,59 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 2,08 százalékkal csökkent.
Az amerikai elnök azzal indokolta a pótvámok újbóli bevezetését, hogy Brazília és Argentína jelentősen leértékelte nemzeti fizetőeszközét, amivel kárt okozott az amerikai farmereknek. Egy másik Twitter-üzenetben pedig az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve-et ismét arra szólította fel, hogy lazítsa monetáris politikáját.

Ez volt az első alkalom, hogy Trump elnök a pótvámokat közvetlenül összekötötte az árfolyamok mozgásával. Ez pedig azt jelentheti, hogy új front nyílik az amerikai elnök által kirobbantott kereskedelmi háborúkban, “csatatérré” változnak a devizapiacok.
A New York-i tőzsdén is nyereséges nyitás után hamar mínuszokra váltottak az indexek, és a Dow Jones ipari átlag 0,86 százalékos, az S&P 500-as index 0,88 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,30 százalékos mínuszban állt az európai tőzsdezárás idején.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.
A legközelebbi, februári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,29 százalékos pluszban, 61,27 dolláron, a WTI pedig 1,70 százalékos nyereségben, 56,11 dolláron forgott este fél hatkor.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára februári szállításra 0,23 százalékkal, 1469,25 dollárra süllyedt.
Egy euróért 1,1084 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,62 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.(MTI)

640x40_feher
640x40_feher
Scroll To Top