ingyenes webstatisztika

Tőzsde – Indexcsökkenéssel nyitottak az európai tőzsdék

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.

A páneurópai Stoxx Europe 600 index 0,27 százalékkal kezdett alacsonyabban, az euróövezeti EuroStox50 index 0,30 százalékkal csökkent kezdéskor.
Pénteken az európai és euróövezeti gyűjtőindexek 0,6 százalékkal emelkedtek, az elmúlt hetet pedig két és fél – három százalékos nyereséggel fejezték be.
A londoni FTSE-100 index 0,18 százalékkal kezdett alacsonyabban hétfőn, a frankfurti DAX 0,44 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 0,30 százalékkal csökkent a nyitáskor. Milánóban 0,27 százalékos, Madridban 0,51 százalékos indexcsökkenéssel indult a hétfői tőzsdenap.
A londoni tőzsde hat százalékos nyereséget halmozott fel az elmúlt héten. A frankfurti, a párizsi és a milánói tőzsdéken két és fél százalék körüli volt az elmúlt heti árfolyamnyereség, Madridban pedig négy százalékos.
Hétfőn a járvány terjedésének keresletcsökkentő hatásával szemben ismét feléledt aggodalmak miatt csökkent az olaj világpiaci ára. Az európai kereskedés kezdetén a Brent 1,13 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 55,36 dolláron, a WTI ára pedig 0,71 százalékkal csökkent 51,87 dollárra. Mindkét olajtípus ára mintegy nyolc százalékkal 11 havi csúcsra, a koronavírus-járvány előtti szintre emelkedett az elmúlt héten, elsősorban a kitermelés csökkentésére tett szaúdi ígéretnek köszönhetően.

Az eurót 0,25 százalékkal jegyzik gyengébben 1,2187 dolláron, az arany spot ára 0,10 százalékkal unciánként 1851,32 dollárra emelkedett. Az arany ára hétfőn 1816,53 dolláron hat heti mélypontot is érintett a dollár erősödése miatt.
A főbb devizák kosarával szemben kalkulált dollár-index 0,31 százalékkal emelkedett hétfőn 90,37 pontra. Az index tavaly március óta 12 százalékot veszített, de már 1,3 százalékkal emelkedett az elmúlt héten elért három éves mélypontjához képest. Az eurót a múlt héten 1,2349 dolláron is jegyezték. A piacok a dollár számára kedvezőbb gazdaságpolitikát várnak az új amerikai adminisztrációtól.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top