Tőzsde – Indexcsökkenéssel nyitott New York

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.

A DJIA-30 index 0,22 százalékkal csökkent a kereskedés keddi kezdetén, az S&P-500 index 0,29 százalékkal kezdett lejjebb, a főként technológiai részvényeket jegyző Nasdaq piac Composite indexe pedig 0,41 százalékkal esett.
A kincstárjegyhozamoknak a küszöbön álló gazdasági fellendülésre utaló emelkedése beindította a technológiai ágazatokban felhalmozott árfolyamnyereség lefölözését az amerikai tőzsdéken és az így felszabadult tőke átirányítását a tavalyi válságév vesztesének számító hagyományos ipari ágazatok részvényeibe és banki papírokba.
A technológiai papírokkal súlyos Nasdaq Composite index tavaly november óta az első alkalommal néz veszteséges hónap zárása elé a befektetői tőke ciklusérzékeny szektorokba való átirányítása miatt. A hagyományos iparágak részvényeit felvonultató DJIA index, valamint az S&P index ezzel szemben az elmúlt héten rekordot állított be.
A nagy technológiai cégek részvényei a kezdés előtt a tőzsdén kívüli forgalomban is gyengültek, az Amazon.com, az Apple, a Netflix és a Microsoft részvények árfolyama fél és egy százalék között csökkent.
Az Archegos magánbefektetési társaság egy kudarcba fulladt spekulációja miatt a tét fedezeteként szolgáló részvénypakettek piacra dobása hatalmas árfolyamcsökkenést idézett elő hétfőn az érintett részvények körében, ami hátrányosan érintette több brókercég portfóliójának a piaci tőkeértékét is. A szélsőséges árfolyamingadozás átmenetileg riadalmat keltett egy második „Lehman Brothers” válság miatt a tőzsdei befektetők körében, ennek hullámai azonban keddre úgy tűnik elcsitultak.

Miután a fizetési szolgáltatásokat bonyolító PayPal bejelentette a bitcoin használatának az engedélyezését amerikai ügyfelei körében, a bitcoin árfolyama két és fél százalékkal emelkedett, a PayPal részvénye pedig egy százalékkal erősödött.
A Szuezi-csatornát elrekesztő hajó kiszabadításával az olajpiac figyelme a szállítási útvonalon bekövetkezett fennakadásról az OPEC+ tervére terelődött át a jelenleg érvényes kitermelési korlátozások meghosszabbítására júliusig.
A Brent nyersolaj ára 1,40 százalékkal állt alacsonyabban az amerikai kereskedési idő kezdetén a nemzetközi kereskedelemben hordónként 64,01 dolláron, a WTI ára pedig 1,69 százalékkal 60,52 dollárra csökkent.
Az arany ára három heti mélypontra esett az emelkedő kincstárjegy hozamok függvényében. A spot piacon az arany ára 1,57 százalékkal áll alacsonyabban unciánként 1685,50 dolláron.
Az eurót 0,30 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1727 dolláron.(MTI)

Scroll To Top