ingyenes webstatisztika
Home / Tőzsde / Külföldi Tőzsde / Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak kedden a New York-i tőzsde irányadó indexei, miután az Egyesült Államok és a Kína közötti kereskedelmi háború kiszélesedése miatti aggodalmak némiképp csillapodtak annak köszönhetően, hogy az amerikai kereskedelmi minisztérium átmenetileg, 90 napra felfüggesztette a Huawei Technologies kínai óriásvállalatra kivetett szankciók hatályba lépését.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,39 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,59 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,81 százalékos pluszban indította a kereskedést.
A Huawei amerikai beszállítóinak az árfolyama a tőzsdenyitás előtti elektronikus kereskedésben 1,4 százalék és 3 százalék között mértékben emelkedett, köztük a Micron Technology, a Qualcomm és a Xilinx több mint 2 százalékkal, az Nvidia és az Intel 1,5 százalékkal, a Broadcom 1,6 százalékkal, a Lam Research pedig 1,8 százalékkal.
A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is nyereséges a kereskedés. Kedd délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,40 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,87 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,49 százalékos pluszban állt.

     
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1154 dollárt adtak, 0,17 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,45 százalékkal drágult a dollár, 110,55 jenen forgott.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára egymással ellentétesen mozog.
A legközelebbi, júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,03 százalékos pluszban, 71,99 dolláron, a WTI pedig 0,32 százalékos mínuszban, 63,01 dolláron forgott délután fél négykor.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára júniusi szállításra 0,46 százalékkal, 1271,46 dollárra esett.
Hétfőn csökkenéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,33 százalékkal, 25 679,90 pontra, az S&P 500-as mutató 0,67 százalékkal, 2840,23 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 1,46 százalékkal, 7702,38 pontra esett.(MTI)

640x40_feher
640x40_feher
Scroll To Top