ingyenes webstatisztika

Tőzsde – Elemzők gyenge nyitást várnak a BÉT-en

Gyengén indulhat a szerdai kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, és az amerikai jegybank elnökének délutáni beszéde befolyásolhatja a piaci folyamatokat.

Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta: mínuszos kezdésre lehet számítani, ami a délelőtt stagnálásban maradhat, délután pedig a FED elnökének beszéde meghatározza az irányt, könnyedén pluszba is lendülhet a magyar piac is.
Kuti Ákos elmondta: az OTP papírja fókuszban lesz a nap folyamán, és nem a sztárpapírok között fog szerepelni a devizahitelesekkel kapcsolatos új információk nyomán, a befektetők általános tapasztalata, hogy a bankoknak újabb terhet kell viselniük.
A keddinél  is laposabb kereskedési napot vár Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája, halvány pozitív nyitással Európa szerte. A nyári csendet talán Bernanke kongresszusi meghallgatása törheti meg. Az OTP-ben az utóbbi hetek emelkedése után viszont ürügy lehet a profitrealizálásra az a hír, hogy a kormány megint hozzányúlna a devizahitel-szerződésekhez, jósolta Balásy.
Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint oldalazásra lehet számítani, a piac a FED elnökének  délutáni szereplésére, a kongresszusi meghallgatásán elhangzottakra vár.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,70 pontos emelkedéssel gyakorlatilag stagnált, 19 717,40 ponton zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 5,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 35 forinttal, 0,21 százalékkal 16 995 forintra erősödött, 822,4 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 56 forinttal, 1,10 százalékkal 5030 forintra csökkent, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,60 százalékkal 334 forintra nőtt, forgalma 129,1 millió forint volt.    A Richter-papírok árfolyama 26 forinttal, 0,70 százalékkal 3740 forintra emelkedett, a részvények forgalma 720,3 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 237,6 millió forintos forgalom mellett 350 forinttal, 1,61 százalékkal 22 150 forintra nőtt.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top