ingyenes webstatisztika

Tőzsde – Csökkenéssel indult a kereskedés a főbb európai piacokon

Enyhe csökkenéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán.

A londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,13 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,23 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,12 százalékos mínuszban indította a kereskedést. Milánóban 0,30 százalékos, Madridban pedig 0,25 százalékos csökkenéssel nyitott a vezető tőzsdeindex.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,23 százalékkal esett a nyitásban.
A kockázatvállalási hajlandóságot rontja, hogy ismét jelentősen emelkedett az új koronavírussal fertőzöttek száma, aminek hatását nem tudta ellensúlyozni, hogy az uniós vezetőknek kedden sikerült megállapodniuk a koronavírus-járvány sújtotta gazdaságok helyreállítását támogató, 750 milliárd eurós keretösszegű programról.

Az eurót 1,1538 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon délelőtt kilenc órakor, 0,10 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz a keddi záráshoz képest. Eddigi napi maximumán, 1,1543 dolláron másfél éves csúcson járt az euró árfolyama. Az erősödés annak tudható be, hogy a befektetők a fiskális integráció felé tett kulcsfontosságú lépésnek tekintik a helyreállítási csomagot, amelynek keretében az unió történelmében először az adósság közös finanszírozását vállalták a tagállamok.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.
A szeptemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,27 százalékos mínuszban, 44,20 dolláron, a WTI pedig 0,41 százalékos veszteségben, 41,75 dolláron forgott kilenc órakor.
Az arany ára közel kilencéves csúcsra emelkedett a dollár gyengülésének hatására, illetve a járvány sújtotta gazdaságok támogatását célzó további intézkedések reményében.
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,98 százalékkal, 1859,95 dollárra emelkedett, de eddigi napi csúcsán 1865,81 dolláron is járt. Az augusztusi szállítású aranyé 0,89 százalékkal 1860,30 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.
Kedden emelkedtek a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek. Londonban 0,13 százalékos, Frankfurtban 0,96 százalékos, Párizsban 0,22 százalékos, Milánóban pedig 0,49 százalékos pluszban zárt a tőzsde. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,32 százalékkal, az FTSE Eurofirst pedig 300 index 0,31 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,50 százalékkal emelkedett.
New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,60 százalékos, az S&P 500-as mutató pedig 0,17 százalékos pluszban, míg a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,81 százalékos mínuszban fejezte be a napot kedden.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top