Tőzsde – A Richter húzta le a magyar piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 171,32 pontos, 0,93 százalékos csökkenéssel, 18 339,32 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 11,4 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője szerint semleges, enyhén mínuszba hajló hangulatú nap volt külföldön és a magyar piacon is, az utóbbin a Richter volt a „nehezék”.
A Richternek nemcsak a szerdán publikált gyorsjelentése volt kedvezőtlen, hanem a társaság vezérigazgatója által ismertetett kilátások is. Ez mind a forgalmán, mind az árfolyam elmozdulásán érződött, majdnem 4 százalékot esett, több mint 7 milliárdos forgalomban – mondta a szakértő.
A többi papír ára nem mutatott nagy elmozdulást – az OTP kis mértékben erősödött, a Mol és a Magyar Telekom pedig kis mértékben gyengült -, és forgalmuk sem volt jelentős. Hozzátette: az árak napközben voltak feljebb is, de a nap végére, amikor az amerikai piac kinyitott, kicsit visszarendeződtek, ami elsősorban az OTP-t érintette.
A tengerentúlon is enyhe, fél százalék körüli mínusz van. A nyugat-európai börzék a keddi zárás környékén oldalaznak, és ez volt jellemző a BÉT-re is, a Richter kivételével.
A forint árfolyama hektikus volt, reggel „brutálisan” erősödött, 306,50-ig lement az euró árfolyama, a nap végére 309,50 körülire emelkedett, de még így is bőven az elmúlt napok 314 forintos csúcsa alatt van. A szakértő szerint reggel Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szavai hathattak nyugtatóan, az árfolyam az amerikai piac nyitását követően kezdett „durvábban” gyengülni. A szerdán publikált nyugat-európai és amerikai makroadatok elmaradnak a várakozásoktól – mondta Sőre Balázs.
Varga Mihály egy szerdai sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a forint árfolyamváltozása miatt nem kell az idei költségvetést módosítani, idén is kézben tartja az államháztartás folyamatait a kormány, a hiány 3 százalék alatt lesz, és a piacok az átmeneti ingadozás után meg fognak nyugodni. A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a magyar gazdaság a kormány szerint idén 2 százalékkal bővül, a folyó fizetési mérleg és a külkereskedelmi mérleg is jelentős többletet mutat.
A Mol ára 20 forinttal, 0,15 százalékkal 13 645 forintra csökkent, 776,0 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények 20 forinttal, 0,48 százalékkal 4220 forintra erősödtek, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,65 százalékkal 304 forintra esett, forgalma 231,4 millió forint volt.
A Richter 170 forinttal, 3,76 százalékkal 4357 forintra gyengült, forgalma 7,1 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 1393,59 ponton zárt szerdán, ez 3,69 pontos, 0,27 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában vegyesen változtak az árak.
A malmi búza márciusi elszámoló ára 600 forinttal, 54 800 forintra mérséklődött.
A takarmánykukorica is olcsóbb lett 200 forinttal márciusra és májusra, így 47 800, illetve 48 600 forintba kerül.
A napraforgó márciusi ára ugyanakkor 1000 forinttal, 95 000 forintra emelkedett.
A takarmánybúza változatlanul 53 200, a takarmányárpa pedig 49 500 forintba kerül márciusra.
Nem változott a repce márciusi ára sem, 105 010 forint maradt.(MTI)

Scroll To Top