ingyenes webstatisztika

Tőzsde – A hétvégére elromlott a hangulat

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 203,93 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 19 255,65 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 7,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a stagnáló Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta: erős nyitás után lefelé csorgás jellemezte a magyar részvénypiacot. A BUX mozgása eltért a főbb európai tőzsdemutatóktól, amelyek pozitív és negatív irányba egyaránt ingadoztak a nap folyamán. Hozzátette, hogy a származékos piacon határidő kifutások voltak pénteken, és ez pozitívan hatott az azonnali piac forgalmára is, de ezzel együtt sem volt túl magas az összforgalom. Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője az előző napok emelkedését követő korrekcióként értékelte a BUX 1 százalékos pénteki csökkenését. Véleménye szerint a nemzetközi piacokon szintén megtorpant a lendület. A Mol 210 forinttal, 1,45 százalékkal 14 300 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 61 forinttal, 1,36 százalékkal 4418 forintra esett, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott 308 forintot ért, forgalma 491,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,85 százalékkal 4680 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el. A BUMIX 1426,31 ponton zárt pénteken, ez 9,29 pontos, 0,66 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva. A BÉT áruszekciójában pénteken a búza és a takarmánykukorica ára egy-egy határidőre mérséklődött, a napraforgó ára nem változott. A malmi búza augusztusi árfolyama 100 forinttal 51 900 forintra csökkent. A márciusi jegyzés változatlanul 55 000, a májusi 55 500 forinton áll. A kukorica márciusi árfolyama minimális mértékben, 10 forinttal mérséklődött, 46 490 forintra. A májusi jegyzés változatlanul 47 500, a júliusi 48 300 forint. Az olajnapraforgó jegyzései nem változtak, márciusra 94 000, októberre 101 900 forintba kerül tonnája.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top