Tőzsde – A fellendülést hullámvölgy követte, de így is pluszban zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 64,87 pontos, 0,36 százalékos emelkedéssel, 17 880,56 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt, a vezető részvények egy kivétellel pozitívan teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt, a vezető részvények egy kivétellel pozitívan teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A napközbeni pozitív hangulat a zárás felé haladva elpárolgott a BÉT-en, de azért a Richtert leszámítva pozitívan fejezték be a kereskedést a nagyobb papírok – mondták az MTI által megkérdezett elemzők.
Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője a délutáni negatív hullámot a forint gyengülésével magyarázta, addig ugyanis jelentősen drágultak a magyar papírok. A Magyar Telekom 1 százalékos emelkedése mögött a májusi osztalékfizetés áll. A nemzetközi hangulat sem volt valami fényes, sem a német, sem az amerikai makroadatok nem adtak okot az optimizmusra – mondta a vezető elemző.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője a kevés vevővel magyarázta a délutáni áresést. A forint gyengülése nem egyedüli, több régiós fizetőeszköz is esett az euróhoz képest, márpedig az ilyen gyengülés nem szokott pozitívan hatni a részvénykereskedésre – tette hozzá.
Varga Zoltán, a Quaestor elemzője szerint az OTP továbbra is a 4450-4600 forintos sávban mozog, a következő időszakban a 4600 forintos ellenállási szint áttörése esetén további emelkedésre lehet számítani. A Richter kedden a 33 000 forintosos támasz alá került, és egyelőre nem sikerült visszakapaszkodnia efölé, a Mol továbbra is csökkenő trendben mozog, az olajtársaság piacán a 16 400 forintos ár áttörése esetén várható emelkedés.
A Mol 110 forinttal, 0,69 százalékkal 16 040 forintra erősödött, 840,9 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára nem változott, 4550 forinton zártak, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,98 százalékkal 412 forintra nőtt, forgalma 614,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,08 százalékkal 32 520 forintra csökkent, a részvények forgalma 299,8 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 78,9 millió forintos forgalom mellett 55 forinttal, 0,30 százalékkal 18 200 forintra emelkedett.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 975,79 ponton zárt szerdán, ez 10,53 pontos, 1,09 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában szerdán egyedül a malmi búza határidős jegyzésében nem volt változás.
A malmi búza ára májusra 68 000, augusztusra 56 500, szeptemberre pedig 56 200 forint maradt.
A takarmánybúza jegyzése augusztusra 500 forinttal, 54 500 forintra csökkent. Májusra 67 000, szeptemberre 55 500 forint maradt.
A takarmánykukorica határidős ára májusra 670 forinttal 58 330 forintra, júliusra 800 forinttal 60 000 forintra, novemberre 300 forinttal 49 000 forintra, míg decemberre 500 forinttal 49 400 forintra csökkent.
A nagy olajtartalmú napraforgómag jegyzése októberre 850 forinttal, 122 250 forintra esett. Májusra 141 000, novemberre pedig 125 000 forint maradt.
A nagy olajtartalmú repce ára augusztusra 1000 forinttal, 128 500 forintra csökkent. (MTI)

Scroll To Top