ingyenes webstatisztika

Tovább rontotta világgazdasági növekedési előrejelzését az IMF

A koronavírus-járvány korábban becsültnél nagyobb negatív hatása miatt rontott idei világgazdasági prognózisán a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán kiadott felülvizsgált jelentésében.

A világgazdasági növekedés a 2019-es 2,9 százalékból az idén 4,9 százalékos GDP-csökkenésbe fordul az IMF szerint, majd jövőre ismét növekedésbe vált át, melynek mértéke 5,4 százalékos lesz.
Az IMF az áprilisban kiadott World Economic Outlook (WEO) prognózisát így az idei évre vonatkozóan 1,9 százalékponttal módosította lefelé, a 2021-est pedig 0,4 százalékponttal korrigálta szintén lejjebb.
Az indoklás szerint a koronavírus-járvány az idei első fél évben a korábban becsültnél jóval nagyobb csapást mért ténylegesen a világgazdasági aktivitásra és ennek elhúzódó hatása a talpraállás ütemét is vontatottabbá teszi majd.

Januárban, még mielőtt ismertté vált volna, illetve felbecsülhető lett volna a járványvédelmi korlátozások gazdasági aktivitást fékező hatása, az IMF 3,3 százalékos idei és 3,4 százalékos jövő évi GDP-növekedést jelzett előre. A 2021 végére a globálisan megtermelt bruttó hazai termék a mostani prognózis alapján eléri ugyan a krízis előtti szintet, de nagyjából 6,5 százalékponttal marad majd el a még januárban jelzettől.
A fejlett országokban 8,0 százalékos gazdasági visszaesésre lehet számítani az idén az IMF szerint, az áprilisi prognózishoz képest 1,9 százalékponttal alacsonyabbra. A jövő évi növekedés pedig 4,8 százalékos lesz, 0,4 százalékponttal magasabb az előző előrejelzésnél.
Az Egyesült Államok szintén 8,0 százalékos GDP-csökkenésre számíthat az idén, 2,1 százalékponttal nagyobb mértékű csökkenésre az előző prognózisban jelzettnél. A jövő évi növekedési előrejelzést 0,2 százalékponttal kisebbítette az IMF 4,5 százalékra.
Az euróövezetben 10,2 százalékos GDP-csökkenést vár az idén az IMF, 2,7 százalékponttal nagyobb mértékűt az áprilisban jelzettnél. Jövőre azonban 1,3 százalékponttal nagyobb, 6,0 százalékos mértékben növekedhet az euróövezeti gazdaság.
Németországban az idei 7,8 százalékos visszaesés után jövőre 5,4 százalékos növekedés következhet be. Az idei visszaesés mértéke 0,8 százalékkal nagyobb az áprilisban jelzettnél, a jövő évi növekedés pedig 0,2 százalékponttal emelkedett.
Nagyot rontott az IMF az olasz, a francia és a spanyol gazdaságok kilátásain. Az idei recesszióra tett előrejelzését Franciaország esetében 5,3 százalékponttal, az olaszt 3,7 százalékponttal, a spanyolt 4,8 százalékponttal rontotta tovább. Az olasz és a spanyol gazdaság az idén 12,8 százalékkal csökken, a francia pedig 12,5 százalékkal. Jövőre az olasz és a spanyol gazdaság 6,3 százalékkal, a francia pedig 7,3 százalékkal növekszik. A jövő évi olasz előrejelzést 1,5 százalékponttal, a spanyolt 2,0 százalékponttal, a franciát 2,8 százalékponttal módosította felfelé az IMF.
A fejlődő és feltörekvő régiók gazdasága az idén a fejletteknél kisebb mértékben gyengül, jövőre viszont nagyobb mértékben növekszik majd. Az idei csökkenés 3,0 százalékos, a jövő évi növekedés 5,9 százalékos lehet. Az idei prognózist 2,0 százalékponttal lefelé, a jövő évit 0,7 százalékponttal lefelé korrigálta az IMF.
Kína 1,0 százalékos GDP-növekedést ér el az idén, 0,2 százalékponttal gyengébbet az áprilisban jelzettnél, jövőre pedig 1,0 százalékponttal gyengébb, 8,2 százalékos növekedést.
Az IMF India esetében módosította a legnagyobb mértékben áprilisi előrejelzését. Az indiai gazdaság az idén 4,5 százalékkal zsugorodik majd, ami az áprilisi prognózis 6,4 százalékpontos negatív módosítását jelenti. A jövő évi növekedés pedig 1,4 százalékponttal marad el az előzőleg jelzettől, így 6,0 százalékos lesz.
A világkereskedelmi forgalom az idén 11,9 százalékkal csökken, ezen belül a fejlett országok esetében 13,4 százalékkal, a fejlődő térségekben 9,4 százalékkal. Jövőre a világkereskedelmi forgalom 8,0 százalékkal növekszik, a fejlett térségekben 7,2 százalékkal, a fejlődő régiókban 9,4 százalékkal. Az idei világkereskedelmi forgalmat 0,9 százalékponttal módosította lefelé az IMF, a jövő évit pedig 0,4 százalékponttal, szintén lefelé.
Az IMF az olajárváltozási-előrejelzését 0,9 százalékponttal módosította felfelé az idei évre és 2,5 százalékponttal felfelé 2021-re. Eszerint az idén az olajár 41,1 százalékkal csökken a tavalyihoz képest, jövőre pedig 3,8 százalékkal emelkedik. A Brent, a Dubai Fateh és a WTI egyszerű számtani átlagára így a 2019-es 61,39 dollár után az idén hordónként 36,18 dollár, jövőre pedig 37,54 dollár lesz.(MTI)
640x40_feher
Scroll To Top