Tovább növelte forgalmát a Huawei az első három negyedévben

A Huawei Technologies kínai telekommunikációs óriásvállalat 610,8 milliárd jüan (86 milliárd dollár) forgalmat ért el az idei év első három negyedévében, 24,4 százalékkal nagyobbat, mint a tavalyi év azonos időszakában – derül ki a vállalat szerdán közzétett jelentéséből.

A cég több mint 185 millió okostelefont értékesített, ami éves összevetésben 26 százalékos növekedés. Gyors növekedésről számoltak be az új üzletágak, például az asztali számítógépek, a táblagépek, a testen hordható egységek és az okos audioeszközök területein is.
A Huawei eddig több mint 60 ötödik generációs (5G) kereskedelmi hálózat kiépítésére kapott megbízást, a már leszállított aktív antenna egységek száma pedig meghaladja a 400 ezret. Stabil növekedést jelentettek emellett az optikai átvitel, az adatkommunikáció és a számítástechnikai termékek területein.
A vállalat nettó nyereségrátája az első három negyedévben 8,7 százalékos volt.
A vállalat júliusban kiadott jelentése szerint az első félévben 401,3 milliárd jüan (58,3 milliárd dollár) forgalmat értek el, ez 23,2 százalékos emelkedés éves összehasonlításban.

A kínai telekommunikációs óriást májusban az amerikai kereskedelmi minisztérium feltette arra a feketelistára, amelyen az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek szerepelnek, emellett pedig nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kizárta a Huaweit az 5G mobilhálózati fejlesztésekből. A Huawei az összes ellene felhozott vádat tagadja, és azokat annak tulajdonítja, hogy az Egyesült Államok saját gazdasági érdekeit szem előtt tartva igyekszik kiszorítani a kínai óriásvállalatot a piaci versenyből.
A vállalat, amely jelenleg a világ legnagyobb telekommunikációs hálózati berendezéseket gyártó, és a második legnagyobb okostelefon gyártó cége, augusztusban úgy nyilatkozott, hogy bár az amerikai szankciók enyhébb mértékben sújtják a vártnál, hatásukra az okostelefonok forgalmazásából származó bevétele közel 10 milliárd dollárral eshet vissza az idei évben.(MTI)

Scroll To Top