ingyenes webstatisztika

Tovább lassult az orosz gazdaság

Mindössze 0,7 százalékkal bővült az orosz gazdaság az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest – közölte az orosz statisztikai hivatal csütörtökön.

A hivatal első becslése egybecseng a kormány előrejelzésével.
Az első negyedévben 0,9, a másodikban pedig 0,8 százalékkal növekedett a bruttó hazai termék (GDP) az ukrán válság és az ennek következményeként elrendelt nyugati szankciók által sújtott Oroszországban. Az év első kilenc hónapjában a gazdaság 0,8 százalékkal gyarapodott.
A kormány negyedik negyedévre visszaesést valószínűsít.
A gazdaságfejlesztési minisztérium számításai szerint szezonális kiigazítással a második és a harmadik negyedévben stagnált, az elsőben pedig 0,5 százalékkal esett vissza a gazdaság. Mindazonáltal fenntartja azt az előrejelzését, hogy az orosz GDP 0,5 százalékkal, vagy kicsit nagyobb mértékben növekedhet idén.
Az Interfax orosz hírügynökség által megkérdezett elemzők 0,3 százalékos GDP-növekedést jósolnak az idei évre.
Az orosz jegybank legfrissebb, hétfőn közzétett prognózisában rontotta a gazdasági növekedésre vonatkozó várakozását. Idén az eddig várt 0,4 százalék helyett 0,3 százalékkal bővülhet a hazai össztermék, jövőre stagnálhat az orosz gazdaság, 2016-ban pedig 0,1 százalékkal növekedhet. A jegybank szerint 2017-ben várható a gazdaság élénkülése, a GDP 1,6 százalékkal gyarapodhat.
A központ bank emelte a tőkekivonás nagyságára vonatkozó prognózisát is: így az eddig várt 90 milliárd helyett immár 128 milliárd dollárt valószínűsít az idei évre. A gazdaságfejlesztési minisztérium 100 milliárd dolláros nagyságrendű tőkekivonásra számít, a pénzügyminisztérium pedig valamivel több mint 90 milliárd dollárra.
(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top