ingyenes webstatisztika

Tovább csökkent a CEZ nyeresége az első negyedévben

Éves szinten 24 százalékkal, 7,6 milliárd koronára csökkent a Cseh Energetikai Művek (CEZ) nyeresége az első negyedévben Csehországban – közölte a CEZ kedden honlapján.

A tavalyi év első három hónapjában a CEZ adózott nyeresége 9,9 milliárd koronát tett ki.
Az idei első három hónap bevételei 53 milliárd koronára rúgtak, ami nagyjából megfelel a tavalyi első negyedév eredményének.
A cseh energetikai óriáscég menedzsmentje ugyanakkor azt javasolja a részvényesek közgyűlésének, hogy a tavalyi gazdasági eredmény alapján az idén részvényenként 40 korona osztalékot fizessenek. Ez ugyanaz az összeg, mint az utóbbi két évben. Amennyiben a június 12-én a részvényesi közgyűlés a javaslatot elfogadja, a CEZ 21,4 milliárd koronát oszt szét részvényesei között. A részvények mintegy 70 százalékát kezében tartó cseh állam így megközelítőleg 15 milliárd koronás bevételhez jut.
Az adózott nyereség tavaly is csökkent. Az idei első negyedév csökkenése azonban lassúbb, mint amilyen a tavalyi utolsó negyedévben volt.
Tavaly éves szinten 36 százalékkal, 22,4 milliárd koronára esett vissza a CEZ adózott nyeresége. A tavalyi első negyedévben a csökkenés éves szinten 44 százalékos volt.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top