ingyenes webstatisztika

Több pénz a zsebben, de csökkenő fogyasztás Amerikában

Az olaj és a földgáz ára akkorát esett az elmúlt hónapokban, hogy a fogyasztók zsebében több pénz maradt. Az így keletkező összegek nagy része megy a párnacihába, egy kisebb része adósságrendezésre, a többi pedig a boltokban landol. De így is csökkent a fogyasztás Amerikában.


Forrás: GazdaságTV.hu

 

A grafikonon látható: az olaj ára hatalmasat esett tavaly nyár óta, júliusban még 100 dollár felett, februárban 50 dollár körül. Az esés egyik fő oka a magas kínálat, mivel a világban most kőolaj túltermelés van.

Régebben az volt jellemző a piacon, hogy a kőolaj és a földgáz ára teljesen együtt mozgott. Ez 2009 óta nem így volt, szinte teljesen saját utakat járt be a két energiahordozó ára. 2014 során a földgáz nem bukott akkorát, mint az olaj, elsősorban azért, mert jött a tél és a fűtésszezon. A földgáz árán jól látható az északi féltekén a fűtésszezon hatása, a 2014-es februári rekord hideghez nem szükséges sok kommentárt fűzni, elég ránézni a chart-ra. De azért idén év végén csökkent a földgáz is, az olajhoz képest mintegy 6 hónapos lemaradással, a decemberi 4,5 dolláros szintről 2,5 dollár környékére. És most sem az olaj, hanem az alacsony kereslet miatt, mivel viszonylag meleg volt az idei tél.

Az olcsóbb olaj és az olcsóbb földgáz azt eredményezi, hogy olcsóbb lesz a benzin és a fűtés, így több pénz marad a fogyasztók zsebében. A Jefferies befektetési bank kutatása arra mutat rá, hogy 120 és 200 milliárd dollárnyi pénz maradt az embereknél Amerikában. Ez éves szinten kb. 950 dollárnyi megtakarítást jelent sofőrönként. A bankkártyákról ismert Visa elemzése pedig azt jelzi, hogy az így megmaradt pénz felét elrakták a fogyasztók, negyedét a a saját adósság törlesztésére fordították, a fennmaradó 25 százalékot pedig tetszés szerinti cuccokra, ruhákra és ételekre költötték. A kutatás szerint 50 millió dolláros többletköltés mutatkozik Oreo sütikre, tojásos szendvicsekre és koptatott nadrágokra.

A Jefferies nem számít arra, hogy ez a költekezés 2015 második feléig abbamaradna. Ez azért is érdekes, mert a vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban januárban, miután a csökkenő üzemanyagárak miatt a benzinkutak bevétele visszaesett, valamint az autók, a ruházati cikkek és sportfelszerelések kereslete is megcsappant. Az értékesítés volumene 0,8%-kal múlta alul a decemberi szintet. De a decemberi szint is megérdemel egy misét, 5 éve nem volt ilyen alacsony a fogyasztás Amerikában. Nyilván a visszaesett üzemanyagárak játsszák a fő szerepet, és az is, hogy a karácsonyi vásárlást korábbra, októberre és novemberre időzítette a lakosság.

A fő tanulság tehát, hogy az alacsony olaj- és földgázár miatt csökken az amerikai fogyasztás volumene, és a zsebükben maradt pénz körülbelül csak negyedét juttatják vissza a fogyasztási körforgásba.

Az olaj ára lefeleződött fél év alatt

A földgáz kb. fél éves késéssel követte a csökkenő energiapiaci ártrendet

640x40_feher
Scroll To Top