The Hill: kulcsfontosságú republikánusok bírálják Trumpot az ukrajnai botrány miatt

Kulcsfontosságú republikánus szenátorok bírálták Donald Trump amerikai elnököt az ukrajnai botrány miatt – adta hírül a washingtoni politikával foglalkozó The Hill című lap vasárnap.

A lap Susan Collins Maine állambeli, Ben Sasse nebraskai és Mitt Romney Utah-i republikánus szenátorok állásfoglalását közli.
Susan Collins szombaton egy lapinterjúban „teljességgel helytelennek” minősítette, hogy Trump csütörtökön a finn elnökkel tartott közös sajtókonferenciáján azt szorgalmazta, hogy talán Kínának is vizsgálatot kellene indítania Joe Biden volt alelnök és jelenlegi demokrata párti elnökjelölt-aspiráns fia, Hunter Biden ottani üzleti ügyeiben. A szenátornő a Bangor Daily News című, Maine államban megjelenő lapnak azt mondta: az elnök „nagy hibát követett el”, hogy Kínát a politikai ellenfele ügyeinek kivizsgálására kérte. Collins szenátor ugyanakkor nem kívánta kommentálni az elnök alkotmányos felmentését célzó eljárás (impeachment) előtti vizsgálatokat. Hangsúlyozta azonban: attól tart, hogy a képviselőház hírszerzési bizottságának vezetője, Adam Schiff, kaliforniai demokrata párti politikus a Donald Trump és Volodimir Zelenszkij közötti, vitatott telefonbeszélgetést „rosszul értelmezte és ezzel félrevezette az embereket”.

Ben Sasse az Omaha-World Herald című nebraskai lapban közzétett közleményében fejezte ki egyet nem értését Trump Kínát sürgető álláspontjával. „Amerikaiak nem a kínai komcsiknál keresik az igazságot. Ha a Biden-gyerek törvényt sértett azzal, hogy a nevét adta Pekingnek, akkor ez amerikai bíróságokra tartozik, nem kínzó táborokat működtető kommunista zsarnokokra” – fogalmazott a nebraskai politikus.
Mitt Romney Twitter-bejegyzésében „helytelennek” és „megdöbbentőnek” minősítette Trump kéréseit Ukrajnához és Kínához.
Az elnök egyébként eddig csupán Mitt Romney véleményére reagált, egy sor vulgáris Twitter-bejegyzéssel. „Nagyképű s…fejnek” nevezte és még a szenátori székéből való elmozdítására is felszólított.
A szenátorok állásfoglalását elemzők azért tartják jelentősnek, mert ahhoz, hogy a demokraták által kezdeményezett impeachment eljárás nyomán az elnököt elmozdítsák a hivatalából, kétharmados szenátusi többség is kell, s ehhez 20 republikánus szenátornak csatlakoznia kellene a demokrata táborhoz.(MTI)

Scroll To Top