ingyenes webstatisztika

Technikai elemzés: Forex, tőzsde, deviza, arany, olaj – 2015.02.17

A görög tárgyalások megállapodás nélkül értek véget Az EU és Görögország között folytatott tárgyalások tegnap éjjel váratlanul véget értek, mert a két fél rossz szándékkal vádolta egymást.

 

  • A görög tárgyalások megállapodás nélkül értek véget Az EU és Görögország között folytatott tárgyalások tegnap éjjel váratlanul véget értek, mert a két fél rossz szándékkal vádolta egymást. Valójában az egyetértés hiánya úgy tűnik, hogy egyfelől Görögország és az EU Bizottsága, másfelől pedig a pénzügyminiszterek között áll fenn. Görögország elmondta, hogy az EU Bizottsága elfogadható megoldást ajánlott a továbblépésre, de a pénzügyminiszterek módosították az ajánlatot olyanra, amely köti Görögországot a jelenlegi megállapodáshoz. A SYRIZA azzal az ígérettel lett megválasztva, hogy újratárgyalja a jelenlegi megállapodást, ezért az természetesen nem volt elfogadható számukra, és a görög pénzügyminiszter, Varoufakisz elutasította az ajánlatot. A tárgyalások véget értek. A holland pénzügyminiszter, Dijsselbloem szerint a miniszterek újra ülésezhetnek pénteken, ha van áttörés. Megállapodás nélkül Görögország jelenlegi segély-megállapodása február végén lejár, és az országnak március végére elfogyhat a pénze, ami július végére majdnem biztosan bekövetkezik.
  • A devizapiac feltűnően csendes maradt. Az EUR volt a legrosszabbul teljesítő G10 deviza, mivel az USD a legnagyobb erősödését vele szemben könyvelhette el, de még mindig semmi rendkívüli nem volt – a napi tartomány 0,78% volt, amely majdnem pontosan megfelel az utóbbi hat hónap átlagának (0,82%). A 3 havi „ATM 25 delta risk reversal” valójában kissé emelkedett az utóbbi néhány nap során, jelezvén, hogy az EUR/USD pár eladási ügyletei kevésbé drágává válnak a vételi ügyletekhez viszonyítva – más szóval a gyengülő euróval szembeni biztosíték iránti kereslet csökken. A devizapiaci befektetők látszólag hisznek a megoldás megtalálásában (ahogyan én is), bár a görög részvénypiaci befektetők nem annyira magabiztosak. Továbbra is összeütközésekre és volatilitásra számítok – az EUR/USD pár csökkenni fog – a megoldás megtalálása előtt.
  • Milyen lehetőségei vannak Görögországnak? A legkönnyebb az lenne, ha elfogadnák a jelenlegi program meghosszabbítását. Eszerint folytatódnának a megígért reformintézkedések, mint pl. privatizáció, adóbeszedés, nyugdíjcsökkentés, az állami alkalmazottak számának csökkentése. Fent említettem azonban, hogy a SYRIZA azzal az ígérettel nyerte meg a választást, hogy ezt nem teszi meg.
  • Görögország azzal is fenyegetett, hogy Moszkvához vagy Kínához fordul pénzért. Moszkva jelezte, hogy kész segíteni, de ez a megmozdulás nem megy olyan könnyen. Oroszország cserébe esetleg tengerészeti bázist kérhet Görögországtól, ami fenyegetheti Görögország NATO tagságát. Ez feltételezésem szerint nem lenne preferált megoldás Görögország számára.
  • A szakértők szerint egy másik lehetőség a kormány számára az, hogy párhuzamos devizát vezet be intézkedéseinek finanszírozására, miközben a tárgyalások folytatódnak. Ez valamikor a jövőben euróra váltható tartozási elismervény lenne, amikor a pénz ismét áramlani kezd. Van némi előzménye ennek az USA-ban is, amikor néhány állam – amelyeknek nem engedélyezték a költségvetési deficitet – így finanszírozta magát ideiglenesen. Ez azonban felfogható lenne annak első lépéseként, hogy új devizát hoznak létre és kilépnek az eurózónából. Ez banki és pénzügyi káoszt idézhet elő.
  • Egyéb technikai ügyek is vannak, amelyekkel Görögország előhozakodhat, hogy a pénzügyminiszterek beleegyezzenek abba, hogy az ország nagyobb mértékű hozzáférést kapjon a finanszírozáshoz, de ezek nem hosszú távú megoldások.
  • Ezen lehetséges megoldásokra tekintve a 2. és a 3. politikailag nehéznek tűnik, a 4. pedig csak az elkerülhetetlen késleltetése, ezért szerintem az 1. Változat marad hátra. Bizonyos presztízsmentő módot kell találniuk arra, hogy Görögország elfogadja a jelenlegi programot anélkül, hogy az a jelenlegi program elfogadásának látszana. A hivatalnokok szerint a jeltő 70%-át megtették, de még mindig van 30%-nyi dolog, amelyben nem értenek egyet. A dolgokat talán leegyszerűsíthetnék azzal, hogy egy sor, a görögöket aggasztó dolgot átneveznének, pl. a „program” szó helyett a „szerződés” szót használnák, vagy valami ilyesmi. Úgy tűnik, hogy a sarkalatos pont politikai, és nem csak Németország irányából: a többi, megszorítási programokat eltűrt periférikus ország kormánya nem kívánja, hogy szavazóik azt higgyék, hogy csak azért mentek keresztül a megszorításon, mert képviselőik nem voltak jó tárgyalók. Ahogyan az Európai Unió Bizottságának elnöke, Jean-Claude Juncker egyszer elmondta: „Mindannyian tudjuk, mit kell tennünk, csak azt nem tudjuk, hogyan választassuk meg magunkat újra, miután azt megtettük”. Ez ebben az esetben mindkét oldalra érvényes.
  • Az RBA jegyzőkönyve kételyekre utal a belföldi kereslettel és Kínával kapcsolatban Az Ausztrál Nemzeti Bank (RBA) közzétette a februári értekezletéről készült jegyzőkönyvet. Ezen az értekezleten 25 bázisponttal csökkentették a jegybanki alapkamatlábat. A jegyzőkönyvből kiderült, hogy a hazai kiadások és Kína nyersanyagok iránti keresletének fellendülésével kapcsolatos kétségek húzódtak meg a döntés mögött. Az RBA szerint az AUD továbbra is túl erős, ami a vásárlóerő-paritásokat tekintve igencsak lehetséges. Továbbra is medve jellegű nézetet vallok az ausztrál dollárral kapcsolatban, azon nézetem alapján, miszerint Kína komolyan veszi gazdaságának reformját, és a jövőben kevesebb vasércet és szenet vásárol majd Ausztráliától.
  • Mai események: Az európai nap során a német februári ZEW felmérés áll majd a figyelem középpontjában. Az előrejelzés szerint mindkét index emelkedett, és ez az indexek 4. egymást követő emelkedése lehet. A meglepően kedvező 4. negyedéves GDP növekedési rátát követően ez hozzáadódik a bizonyítékokhoz arról, hogy a német gazdaság lendületbe jön.
  • Közzéteszik az Egyesült Királyság januári fogyasztói árindexét, amelyben várhatóan további lassulás következett be. Ez valószínűleg megerősíti a múlt csütörtöki inflációs jelentésben szereplő megjegyzéseket, miszerint az infláció nulla alá csökkenhet a következő hónapokban, és a 2015-ös év legnagyobb részében közel marad ahhoz. Ezért a piac reakciója korlátozott lehet, mivel a csökkenésre már valamelyest számítanak az inflációs jelentést követően.
  • Svédország publikálja a januári fogyasztói árindexet. A Riksbank a múlt héten csökkentette a kamatlábakat, és mini mennyiségi könnyítést vezetett be a tanács azon vélekedése ellenére, hogy az infláció a legalsó szintre ért. Ezenkívül elhangzott, hogy készen állnak a további cselekvésre annak érdekében, hogy az infláció a célkitűzés felé emelkedjen. A fogyasztói árindex várhatóan változatlanul éves szinten -0,3% marad, miközben a CPIF – a Bank kedvenc inflációs mutatószáma – várhatóan éves szinten +0,5% marad. Ha a tényleges adat alulmarad a várakozásokon, a Riksbank további intézkedéseket fog tenni, és a SEK tovább gyengülhet. Ellenkező esetben a deviza erősödése rövid ideig tarthat.
  • Az USA-ban a februári Empire State gyártási PMI-index várhatóan jelzi, hogy a NY gyártás kissé emelkedett, miközben a februári NAHB lakáspiaci index várhatóan kis javulást mutat. Ezek fellendíthetik az amerikai dollárt.
  • Kedden egy személy tart beszédet: A philadelphiai Fed elnöke, Charles Plosser szólal fel.

 

 

Az EUR/USD pár csökkent, mivel a görög adósságról szóló tárgyalások sikertelenek

Az EUR/USD pár hétfőn gyengült, miután Görögország és az eurózóna pénzügyminisztereinek tárgyalása – amelyen új pénzügyi megoldásról beszéltek Görögország számára – váratlanul megszakadt. Mindazonáltal az árfolyam támaszszintre talált az 1,1315-ös (S1) szinten, és valamelyest visszapattant. Amíg az EUR/USD pár oldalirányú mozgást folytat a kulcsfontosságú 1,1260-as (S2) támaszszint és az 1,1540-es (R2) ellenállásszint között, a rövid távú irányt semlegesnek tartanám. A hosszabb távú trendet tekintve szerintem a pár továbbra is csökkenő trendben van. Az EUR/USD pár alacsonyabb maximum szinteket és alacsonyabb minimum szinteket ér el az 50 és a 200 napos mozgóátlag alatt. Az 1,1260-as (S2) szint egyértelmű, lefelé történő áttörése az a mozgás, amely az irányt ismét csökkenőre váltaná, és tesztelheti az 1,1100-as (S3) szintet.

• Támaszszint: 1,1315 (S1), 1,1260 (S2), 1,1100 (S3).

• Ellenállásszint: 1,1450 (R1), 1,1540 (R2), 1,1650 (R3).

 

Az AUD/USD pár továbbra is jelentősen emelkedik

Az AUD/USD pár továbbra is jelentősen emelkedett, miután támaszszintre talált valamelyest a 0,7730-as (S1) korlát felett. Figyelembe véve, hogy az árfolyamnak nem sikerült lefelé áttörnie a kulcsfontosságú 0,7615-ös (S2) akadályt múlt hét csütörtökön, valamint hogy új pozitív divergencia van az MACD és az ár mozgása között, a növekedés várhatóan folytatódik, és ismét teszteli a 0,7870-es (R1) tartományt, amely közel áll a január 21. és február 3. közötti csökkenés 38,2%-os visszatérési szintjéhez. Ezen tartomány egyértelmű, felfelé való áttörése a nagyon rövid távú kettős alj alakzat befejeződését jelezné, és talán megcélozza a 0,8000-es (R2) pszichológiai tartományt. Mindazonáltal a napi grafikonon továbbra is hosszabb távú csökkenő trend látható. Ennek eredményeképpen bármilyen rövid távú emelkedést korrekciós hullámnak tartanék, mielőtt az eladók ismét „meghúzzák a ravaszt”. Továbbra is úgy vélem, hogy az AUD/USD pár tesztelni fogja a 0,7500-as (S3) tartományt a jövőben.

• Támaszszint: 0,7730 (S1), 0,7615 (S2), 0,7500 (S3).

• Ellenállásszint: 0,7870 (R1), 0,8000 (R2), 0,8035 (R3).

 

A GBP/JPY pár visszaesett és támaszszintre talált a 181,60-as szinten

A GBP/JPY pár hétfőn csökkent, de elérte a támaszszintet a 181,60-as (S1) korláton, az 50 periódusú mozgóátlag közelében, majd valamelyest visszapattant. Az árfolyam struktúrája a 4 órás grafikonon továbbra is rövid távú növekvő trendre utal, és emiatt várhatóan további emelkedés következhet be, és talán ismét teszteli a 184,00-s (R1) ellenállásszintet. Ma azonban közzéteszik az Egyesült Királyság januári fogyasztói árindexét, amely várhatóan folytatta deflációs útvonalát. Ez további visszatérést válthat ki, és valószínűleg késlelteti a bika jellegű mozgást. A napi grafikonon a 14 napos RSI továbbra is emelkedő mozgást folytat, miközben az MACD zérus és jelző vonala felett marad. Ezen momentum jelzések bika jellegű momentumról árulkodnak, és fokozzák annak valószínűségét, hogy a közeljövőben emelkedni fog az árfolyam.

• Támaszszint: 181,60 (S1), 180,25 (S2), 179,50 (S3).

• Ellenállásszint: 184,00 (R1), 184,50 (R2), 185,00 (R3).

 

Az arany ellenállásszintre talált az 1238-as szint közelében

Az arany hétfőn valamelyest tovább csökkent, miután ellenállásszintre talált az 1238-as (R1) szinten, de az 1222-es (S1) korlát felett maradt, amely frakcionálisan a január 2. és 22. közötti emelkedés 61,8%-os visszatérési szintje közelében és a fordított fej-váll alakzat nyakvonala felett van, amely a napi grafikonon látható és január 12-én fejeződött be. Bár az árfolyam struktúrája a 4 órás grafikonon továbbra is rövid távú csökkenő trendet jelez, hosszabb távon fennáll a magasabb minimum szint valószínűsége az alakzat nyakvonala közelében. Ezért az 1305-ös szintről való csökkenést egyelőre korrekciós fázisnak tartanám.

• Támaszszint: 1222 (E1), 1268 (E2), 1185 (E3).

• Ellenállásszint: 1238 (R1), 1245 (R2), 1255 (R3).

 

A WTI konszolidációs módban mozgott

A WTI tegnap folytatta oldalirányú mozgását az 52,00-s (S1) támaszszint és az 53,50-es (R1) ellenállásszint között. Emiatt a rövid távú irány szerintem semleges. A napi grafikonon a WTI továbbra is az 50 és a 200 napos mozgóátlag alatt van. Mindazonáltal – figyelembe véve, hogy a 14 napos RSI emelkedett, miután visszapattant 50-es szintje közelében, miközben a napi MACD éppen csak a zérus és jelző vonal fölé került – inkább semleges állásponton maradok az általános képet illetően.

• Támaszszint: 52,00 (S1), 51,00 (S2), 49,65 (S3).

• Ellenállásszint: 53,50 (R1), 54,00 (R2), 55,00 (R3).

 

640x40_feher
Scroll To Top