Technikai elemzés: Forex, tőzsde, deviza, arany, olaj – 2014.09.04

Hogyan lehet fegyverszünet két olyan ország között, amelyek nem állnak hadban egymással?

  • Hogyan lehet fegyverszünet két olyan ország között, amelyek nem állnak hadban egymással? Az Ukrajnából érkező „tartós fegyverszünetről” szóló hírek lendületbe hozták a piacot, de az orosz fél rámutatott a következőre: hogyan állapodhatnának meg fegyverszünetben, amikor nem állnak hadban? Várnék, amíg független bizonyosságot szerzek a fegyverszünetről, mielőtt beugranék a „béke-kereskedésbe”; a piac azonban nem így látta, és az ukrajnai feszültségek által befolyásolt befektetési eszközökben tegnap jelentős mozgás történt. Az orosz részvények árfolyama 3,5%-kal emelkedett, a RUB pedig 1,6%-kal erősödött; a PLN is erősödni tudott, annak ellenére, hogy a központi bank kormányzója, Marek Belka elmondása szerint az első kamatlábcsökkentés „nagyon valószínű” a következő néhány hónapban. Az olaj ára is felértékelődött az európai felgyorsuló gazdasági tevékenység reményében. Az arany ára emelkedett.
  • Szerintem a „nyugtával dicsérd a napot” szólás érvényes itt is. A NATO tárgyal a teendőkről, az EU nagykövetei pedig üléseznek az EU Oroszországgal kapcsolatos szankcióira vonatkozó javaslatokról. Ha a szankciók további alkalmazása mellett döntenek, akkor Oroszország dönthet úgy, hogy nem tartja be a fegyverszünetet. Ukrajna elnöke, Porosenkó megjegyezte, hogy Oroszország, eddig figyelmen kívül hagyta vagy megszegte az összes korábbi megállapodást.
  • Az ukrajnai válság végével kapcsolatos remények hatására a dollár a legtöbb devizával szemben gyengült, mivel a „biztonsági befektetési eszközök iránt megnövekedett kereslet” szertefoszlott. Ezt nem igazolták az USA-beli gazdasági hírek; a gyári rendelésállomány havi szinten rekordnagyságú emelkedést könyvelhetett el júliusban; az autóértékesítés az elmúlt kilenc évet tekintve a legmagasabb szintre emelkedett; a Bézs Könyv egyre inkább emelkedő bérekről számolt be. A Fed Alapok határidős értékei nagyrészt nem változtak, és a befektetők inkább az nyersanyag-devizákra helyezték a hangsúlyt (talán a magasabb olajárak által támogatva) ahelyett, hogy a dollárnál maradtak volna.
  • A devizapiacon két momentum emelkedik ki: az egyik az, hogy az euró csak mérsékelten erősödött a háttéresemények ellenére. Emiatt továbbra is fenn áll a tény, hogy az euróra nem gyakorol különösebb befolyást az ukrán probléma, és ez szerintem egyben az euróval szembeni csekély lelkesedést is jelzi. Másodsorban a JPY volt a második legjobban teljesítő deviza, amire nem számítottunk, amikor a domináns trend a feszültségek enyhülése és a „kockázatvállaló” hozzáállás fokozódása. Ez valószínűleg kapcsolatban áll a tokiói részvénypiacon ma bekövetkezett eséssel, valamint azon várakozásokkal, miszerint a BoJ kormányzója ragaszkodik optimista kilátásaihoz, amikor prezentálja az eredményeket a bizottság mai értekezlete után. Ez nem módosítja azon várakozásaimat, hogy a jen idővel gyengülhet.
  • A mai események: Igen mozgalmas nap elébe nézünk, mivel további három G10 központi bank tart ma értekezletet. Svédország Riksbankja az első, amely az európai nap során ülésezik. A váratlan, július eleji 50 bázispontos kamatlábcsökkentését követően és mivel az ország gazdasági helyzete nem javult igazán azóta sem,így a skandináv központi bank további intézkedéseket foganatosíthat. Ez negatív hatást gyakorolhat a svéd koronára.
  • Az Egyesült Királyságban valószínű, hogy a BOE nem módosítja álláspontját, és a piacra gyakorolt hatás is szokás szerint minimális lesz. Azonban a múlt havi értekezleten leadott két ellentétes szavazat után fokozódott annak valószínűsége, hogy a kamatlábakat emelni fogják a következő néhány hónapban. Az értekezletről készült jegyzőkönyv azonban érdekes lehet, amikor azt, szeptember 17-én közzéteszik.
  • A legutolsó a legfontosabb: az EKB. Az eurozóna közelmúltbeli kedvezőtlen gazdasági adatai és Draghi elnök Jackson Holebeli, inflációról szóló megjegyzéseit követően várakozásaink szerint további intézkedésekre kerülhet sor. Mivel a Bank külső szakértőt kért fel az eszközfedezetű értékpapírok (ABS) lehetséges vásárlási programjáról szóló tanácsadásra, legalábbis további tisztázásra számítok az ABS (Asset-Backed Security) vásárlással kapcsolatban, Draghi azon megjegyzéseinek megfelelően, miszerint a bizottság „figyelembe veszi” az inflációs várakozásokban bekövetkezett változást. Mivel a helyzetet kissé bonyolítja az a tény, hogy az inflációs várakozások kedvenc mutatószámával – az 5/5 éves inflációs swappal – mérve visszapattantak 2% fölé amióta beszédet tartott, aminek értelmében a Bizottságnak szükség esetén van valamennyi mozgástere.
  • A mutatószámokat tekintve a német júliusi gyári rendelésállomány várhatóan visszapattant a júniusihoz képest.
  • Az USA-ban az ADP foglalkoztatási jelentés (amely a nem mezőgazdasági munkaerő-állomány előtt egy nappal lát napvilágot) várhatóan jelzi, hogy a magánszektorban 220 ezer új munkahelyet teremtettek augusztusban, amely valamelyest több az előző havinál. Ez megfelel a piaci előrejelzésnek, miszerint 215 ezer új munkahelyet teremtettek a magánszektorban (nem mezőgazdasági munkaerő-állomány; az állami munkahelyekkel együtt 230 ezer). Az ország júliusi kereskedelmimérleg-deficitje várhatóan kissé nőtt. A végleges Markit szolgáltatási szektorbeli PMI-index és az ISM nem gyártási index (mindkettő augusztusra vonatkozóan) is napvilágot lát. Közzéteszik az augusztus 30-án végződött hétre vonatkozó újonnan regisztrált munkanélküliek állománya adatát. Az ADP adat valószínűleg domináns; a várakozásoknak megfelelő vagy azt felülmúló adat jelentős növekedésre utalna a foglalkoztatásban, ami pozitív az amerikai dollárra nézve.
  • Ma beszédet tartanak: Az EKB elnöke, Draghi döntést követő sajtókonferenciája mellett a Riksbank kormányzója, Stefan Ingves is felszólal a refinanszírozási kamatlábról hozott döntést követően. A clevelandi Fed elnöke, Loretta Mester is felszólal.

 

Az EUR/USD pár ellenállásszintként tesztelte az 1,3152-es szintet

  • Az EUR/USD pár valamelyest emelkedett szerdán, és ezúttal ellenállásszintként tesztelte az előző, 1,3152-es (R1) támaszszintet. Szeretnék a partvonalon maradni a tegnap felsorolt három okból kifolyólag:  1) A pár lehetséges minimum szintet ért el az 1,3100-as támaszszinti tartomány és a kék csökkenő tartomány alsó szintje közelében, amely összeköti a napi grafikon maximum szintjeit és minimum szintjeit; 2) momentum mutatószámaink és az ár mozgása között továbbra is pozitív divergencia van; továbbá 3) ma az EKB politikai értekezletet tart, amely minden irányban meglepetéseket hozhat. Megismétlem: bár egyelőre semleges állásponton maradok, továbbra is negatív általános képet látok, mivel az EUR/USD pár a korábban említett csökkenő tartományon belül, valamint az 50 és a 200 napos mozgóátlag alatt van.
  • Támaszszint: 1,3100 (S1), 1,3000 (S2), 1,2900 (S3)
  • Ellenállásszint: 1,3152 (R1), 1,3215 (R2), 1,3240 (R3)

 

 

A GBP/JPY pár elérte a növekvő trendvonalat

  • A GBP/JPY pár tegnap csökkent, miután ellenállásszintre talált valamelyest a 174,00-s (R1) szint alatt, de a csökkenés megállt a kék növekvő trendvonal közelében. A struktúra továbbra is magasabb maximum szinteket és magasabb minimum szinteket tartalmaz ezen trendvonal és az előző fekete csökkenő trendvonal felett, és emiatt a rövid távú növekvő útvonal érvényben marad. A 172,40-es tartomány közelében történő visszapattanás valószínűleg megerősíti ezt, és bika jellegű következményekkel járhat, és talán ismét tesztel a 174,00-es akadály közelében. A napi grafikonon azonban lehetséges hullócsillag gyertya alakzatot látok, ami arra utal, hogy a csökkenő hullám esetleg még nem ért véget. Ellentétes technikai jelzéseink miatt semleges kívánok maradni addig, amíg a befektetők egyértelműbb képet nem tárnak elém.
  •  Támaszszint: 172,40 (S1), 171,60 (S2), 170,75 (S3)
  • Ellenállásszint: 174,00 (R1), 174,50 (R2), 175,35 (R3)

 

 

Az NZD/USD támaszszintre talált a 0,8290-es szinten

  • Az NZD/USD pár valamelyest emelkedett, miután támaszszintre talált a 0,8290-es (S1) szinten, amely marginálisan a 2013. augusztus 30. és 2014. július 11. közötti hosszú távú növekvő trend 50%-os visszatérési szintje felett van. Amíg az árfolyam a hosszú távú növekvő trendvonal alatt van, amely 2013. augusztus 30. óta tart, ragaszkodom azon nézetemhez, miszerint az általános kilátás csökkenő marad. A 4 órás grafikonra tekintve azonban pozitív divergencia állapítható meg az MACD és az ár mozgása között, ami lassuló csökkenő irányú momentumot jelez. Figyelembe véve ezt és azt a tényt, hogy az árfolyam közel van az 50%-os visszatérési szinthez, figyelnék a korrekciós visszapattanásra, mielőtt a medvék ismét „meghúzzák a ravaszt”. Várnék, amíg lefelé áttöri a 0,8290-es (S1) szintet, ami jelzi a csökkenés folytatódását. Egy ilyen mozgás valószínűleg megcélozza a következő támaszszintet (0,8240 – S2).
  • Támaszszint: 0,8290 (S1), 0,8240 (S2), 0,8185 (S3)
  • Ellenállásszint: 0,8400 (R1), 0,8500 (R2), 0,8555 (R3)

 

 

Az arany visszatérőben van

  • Az arany szerdán emelkedett, és ma az európai nyitáskor ezúttal ellenállásszintként teszteli az 1273-as (R1) szintet. Figyelembe véve, hogy a fém a lila csökkenő tartományon belül és a fekete hosszú távú támaszszint alatt van (amely a december 30-i minimum szintből ered), továbbra is negatív az általános kilátás. Ennek eredményeképpen a közelmúltbeli növekvő hullámot korrekciós mozgásnak tartanám, mielőtt az eladók ismét átveszik az irányítást. Momentum mutatószámainkra tekintve az RSI kilépett túlértékesített tartományából és felfelé mutat, miközben az MACD úgy tűnik, hogy készen áll felfelé áttérni indító vonalán, ezért figyelnék arra, hogy a felfelé való visszatérés folytatódhat az 1273-as (R1) szint fölé, talán az 1280-as (R2) szint irányába.
  • Támaszszint: 1262 (S1), 1250 (S2), 1240 (S3)
  • Ellenállásszint: 1273 (R1), 1280 (R2), 1290 (R3)

 

 

A WTI visszapattant a 92,60-as szintről

 

  • A WTI jelentősen visszapattant a 92,60-as (S1) kulcsfontosságú támaszszintről, amelyet az augusztus 19-i és 21-i minimum szintek határoztak meg. Ez megerősíti ezen szint erősségét és igazolja azon nézetemet, hogy tegnap semleges állásponton maradtam a jelentős esés ellenére. Az ár most marginálisan a 96,00-s szint alá kerül. Még mindig semleges állásponton maradok, mivel a növekvőre történő változáshoz a 96,70-es (R2) szint felfelé való áttörése szükséges. Egy ilyen jellegű mozgás megerősítené a következő magasabb maximum szintet, és valószínűleg megcélozza a 98,45-ös (R3) korlátot. A napi grafikonra tekintve, bár negatív, mindkét napi momentum mutatószám emelkedik, ami fokozza a korábban említett felfelé való áttörés valószínűségét.
  • Támaszszint: 92,60 (S1), 91,60 (S2), 90,00 (S3)
  • Ellenállásszint: 96,00 (R1), 96,70 (R2), 98,45 (R3)

Scroll To Top