ingyenes webstatisztika
Home / Belföld / Tavaly mintegy 10 ezren kezdtek az egységes számítógép-használói jogosítvány megszerzésébe

Tavaly mintegy 10 ezren kezdtek az egységes számítógép-használói jogosítvány megszerzésébe

Mintegy tízezren csatlakoztak tavaly az ECDL-programhoz, ennyien kezdtek az egységes, európai számítógép-használói jogosítvány megszerzésébe, döntő többségük, közel 75 százalékuk diákként – derült ki a programot koordináló Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) beszámolójából.

A társaság közölte, hogy az Európai Unió által is támogatott ECDL birtokosai az informatikai írástudásukat a jogosítvánnyal a világ közel 150 országában igazolhatják.
Az ECDL 1997-es magyarországi meghonosítása óta már több mint félmillióan vesznek részt a programban. A csatlakozottak több mint fele 18 év alatti, a 27-45 éves korosztály a résztvevők 23 százalékát, a 19-26 évesek pedig a 16 százalékát teszik ki. A 46 évesnél idősebb hallgatók a programhoz csatlakozók 10 százalékát jelentik, míg a 61 évnél idősebbek részesedése csupán 1 százalék, ugyanakkor mindent megtesznek azért, hogy ez az arány javuljon – ismertette Beck György, a társaság elnöke.
Országszerte mintegy 200 vizsgaközpontban lehet ECDL-vizsgát tenni, a képzés résztvevői bármelyik akkreditált vizsgaközpont által meghirdetett vizsgára jelentkezhetnek. A képzés moduláris rendszerű, tananyaga teljes mértékben egyenértékű a DigComp 2018-cal, a digitális kompetenciák legaktuálisabb európai uniós referenciakeretével.

     
A Magyarországon kiállított ECDL-bizonyítványok külföldön is külön honosítás nélkül érvényesek – írták a közleményben.
Kitértek arra is, hogy a jogosítvány nemzetközi működését felügyelő ECDL Alapítvány négy, évente kiosztott világ-díjából kettőt is megszerzett Magyarország, a bevált gyakorlatoknak járó elismeréssel az IT-biztonság és az IKT Pedagógusoknak modulok kifejlesztését díjazták, mindkét digitális tananyag ingyenesen hozzáférhető a társaság honlapján.
Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója hozzátette, hogy a magyar ECDL oktatási anyagok várhatóan 2019 elején tudatos, biztonságos közösségimédia-használati modullal is bővülnek.(MTI)

640x40_feher
640x40_feher
Scroll To Top

[contact-form-7 id=”55816″ title=”ContactForm_WithTel”]

×

Köszöntünk a GazdasagPortal.hu portálon