Szlovénia már a hétvégén szigorított a menekültek fogadásának feltételein, 154 migránst toloncolt vissza

Szlovénia már a hétvégén szigorított a menekültek fogadásának feltételein és szombat óta 154 migránst toloncolt vissza Horvátországba. Ők nem feleltek meg azoknak a feltételeknek, amelyek alapján tovább utazhattak volna Ausztriába – közölte Bostjan Sefic, a belügyminisztérium államtitkára hétfőn tartott sajtótájékoztatóján.

A szlovén hatóságok arra törekszenek, hogy megállapítsák a Közel-Keletről érkező bevándorlók valós származási országát, valamint utazásuk célját, és csak ezt követően, komoly ellenőrzés után engedik őket tovább – hangsúlyozta az államtitkár. A szlovén belügyminisztérium vasárnap kiadott közleménye szerint Ausztria a jövőben csak azokat a migránsokat fogadja be, akik háborús területről érkeznek a balkáni útvonalon, ezért Ljubljana már szombaton megkezdte az új feltételekhez való alkalmazkodását.
Az államtitkár kiemelte: Ausztria önállóan hoz döntéseket, valamint szigorít a menekültek fogadásának feltételein és ugyanezt teszi Szlovénia is. „Ehhez Szlovéniának joga van, hisz nem akar zsákutca maradni, ahol hosszabb ideig feltorlódhatnak azok a migránsok, akik nem kellenek Nyugat-Európának” – fűzte hozzá.
Sefic ugyanakkor azt is elismerte, hogy a belügyminisztérium nehézségekkel küzd a migránsok ideiglenes elszállásolását illetően.
Hozzátette: az osztrák határról visszafordított gazdasági bevándorlókat legfeljebb 14 órára szállásolják el, nem napokra vagy hónapokra, és az önkormányzatokat minden esetben bevonják a döntésekbe.
A szlovén közszolgálati televízió értesülései szerint Ausztria csütörtöktől vezeti be az új szigorításokat határán, a részletekről bővebb tájékoztatást pedig Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter ad kedden az osztrák-szlovén határon fekvő Spielfeldben.
A köztévé tudni véli, hogy Ausztria a jövőben legfeljebb 2500 menedékkérőt fogad be területére naponta, és csak azokat, akik háborús területekről érkeznek, vagyis Szíriából, Irakból és Afganisztánból.
A szlovén közszolgálati rádió szerint az szlovén-osztrák határ osztrák oldalán már hétfőn láthatóan megerősödött rendőri és katonai jelenlét és időnkét ellenőrizik a dokumentumokat is.(MTI)

Scroll To Top