ingyenes webstatisztika

Szíriai polgárháború – Az ET parlamenti közgyűlése üdvözli a vegyi fegyverekről született megállapodást

Soron kívül, sürgősséggel megtartott vitát követően határozatban üdvözölte csütörtökön az Európa Tanács parlamenti közgyűlése a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítéséről született megállapodást.

A svéd parlament egykori elnöke, a szociáldemokrata Björn von Sydow által jegyzett határozat mindazonáltal rámutat, hogy bár a megállapodás “megújítja a béke reményét, nem vet véget a háborúnak”.
A dokumentum az összes, Szíria területén elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekmény elkövetőjének felelősségre vonását sürgeti, “a Nemzetközi Büntető Bíróság előtt, ha kell”.
A határozat emellett tűzszünetet sürget, és egy békekonferencia mielőbbi megrendezését Genfben.
Az elfogadott határozat arra is kitér, hogy az “Európa Tanács tagállamainak a jelenlegi (szíriai) rezsim megbuktatása helyett azt kellene támogatniuk, hogy Szíria demokratikus, befogadó, az emberi jogokat tiszteletben tartó, stabil állam legyen”.
A vitában Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az LMP mindig is a konfliktus békés rendezése mellett szállt síkra.
“Úgy hisszük, hogy az erőszak sosem jelenthet megoldást, sem nemzetközi, sem társadalmi konfliktusokra” – szögezte le Szél, aki ezt is elmondta: megdöbbentő, hogy a nemzetközi közösség két éve képtelen bármilyen “megoldásra emlékeztető dologgal” előállni. A zöldpárti politikus üdvözölte az ENSZ BT határozatát az ügyben, de osztja az aggodalmat, hogy a határozat nem rendelkezik a háborús bűnösök felelősségre vonásának kérdésköréről.
“Életbevágó, hogy Szíriát megtisztítsuk a vegyi fegyverektől, hogy egyik fél se ismételhesse meg a törvénytelen fegyverekkel végrehajtott támadást, de még fontosabb, hogy elkezdődjön az a folyamat, amely tűszünethez és tartós megoldáshoz vezethet Szíriában” – vélekedett Szél, aki világos erkölcsi kötelességnek tartja a békés és stabilan demokratikus Szíria létrejöttének elősegítését, valamint arra az álláspontra helyezkedett, hogy a nemzetközi közösségnek ki kell állnia katasztrofális helyzetben lévő menekültek és menedékkérők mellett.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top